Helyi közélet

2017.09.23. 19:37

Az ablakon kidobott és az árokban elaltatott kutya megdöbbentő esete

Sajólászlófalva, Miskolc - Az út szélén sem számít bűncselekménynek, ha elaltatjuk a saját kutyánkat. Nem indult eljárás.

Sajólászlófalva, Miskolc - Az út szélén sem számít bűncselekménynek, ha elaltatjuk a saját kutyánkat. Nem indult eljárás.

Két kutya esete is borzolta a kedélyeket az elmúlt napokban megyénkben, közös bennük, hogy mindkettő haláláról a saját gazdája döntött. Sajólászlófalván az útszéli árokban altattak el egy németjuhászt, míg Miskolcon a harmadik emeletről dobták ki a kölyök pitbullt.

A kutya görcs­be rándult tagokkal feküdt az árokban, már menthetetlen volt." Pintérné Erika

Agresszív lett?

A település lakói és az állatvédők is döbbenten állnak az előtt az eset előtt, ami Sajólászlófalván történt, a rendőrségi vizsgálat során azonban nem merült fel a bűncselekmény gyanúja. Néhány hete a település határában feltűnt egy német juhászkutya, amelyről azt feltételezték többen is, hogy kóbor állat. Így volt, aki etette és a közösségi oldalon gazdit is kerestek neki.

A múlt héten aztán az éppen arra járók azt látták, hogy megállt egy autó, amiből egy férfi kiszállva magához hívta az ebet, amely odaszaladt hozzá. Nemsokára másik autó érkezett, amiből újabb férfi szállt ki, aki beadott egy injekciót a kutyának, majd magára hagyták az árokban. A szemtanúk értesítették telefonon Pintérné Erikát, aki a környék egyik legismertebb civil állatvédője, Ramszesznek is (így írtak a közösségi oldalakon a németjuhászról) igyekezett segíteni.

– A kutya görcsbe rándult tagokkal feküdt az árokban, már menthetetlen volt. Az elaltatásnak van egy hivatalos módja, előbb leszedálják az állatot, majd mély alvásba „küldik”, és csak ekkor kapja meg az úgynevezett T61-es injekciót. Az, hogy éber állapotban kapta meg a szert, óriási fájdalmat és kínokat okozott neki – mondta Erika.

Az állatvédők kihívták a rendőrséget, miközben pedig a jegyzőkönyv készült, előkerült a kutya gazdája is, aki elismerte, hogy az övé a kutya, és hogy egy állatorvost kért meg arra, hogy „altassa le”. Állítása szerint erre azért volt szükség, mert a kutya agresszívan, támadólag viselkedett.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi oldalakon, nem csak a kutya gazdájának hozzáállása miatt. Sokan követelik, hogy az állatorvos további praktizálását is függessze fel a kamara az eset miatt.

Nincs eljárás

A megyei rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a lefolytatott eljárás során nem találtak bűncselekményre utaló jelet, a beszerzett adatok és a tulaj, illetve az állatorvos meghallgatása után nem merült fel az állatkínzás esete, éppen ezért eljárás sem várható az ügyben.

A vizsgálat során szerzett adatok szerint a tulajdonos új lakásba költözött, amit a kutya sehogy sem tudott megszokni. Rendszeresen elszökött, ami után egyre nehezebb volt megtalálni és befogni, majd agresszíven kezdett viselkedni a járókelőkkel és a gazdájával is, ezért döntöttek az elaltatása mellett.

Az állatorvos altatót is adott a kutyának a végső injekció előtt, az eb testét pedig fél órára hagyták hátra, mert azzal az autóval nem tudták elvinni, amivel eredetileg a helyszínre érkeztek, mert nem fért bele. Másik autóval visszatértek és a testet elszállították, hogy eltemessék.


A kukában végezte

Miskolcon, az Avason egy egészen megdöbbentő eset történt. Egy helyi férfi a szemtanúk szerint a harmadik emeleti lakása ablakán dobta ki nemes egyszerűséggel a kutyáját, majd lesétált és a tetemet a kukába dobta. Azt, hogy miért kellett a még kölyökkorú pitbullnak pusztulnia, nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy miért ezt a módszert választotta a férfi. Felháborodott civilek, állatvédők és a Szurkolók az Állatkínzás Ellen csoport 24-én, vasárnap este nyolctól gyertyagyújtást szerveznek tiltakozásul az érintett Leszih Andor utcai társasház elé, ahol a visszajelzések alapján sokan lesznek.


[related-post post_id="3614683"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában