Helyi közélet

2017.07.12. 09:13

Vasúti felsővezetéket gyárthatnak Miskolcon

Miskolc - Egyedülálló gépsorral bővítette kapacitását a miskolci vállalkozás.

Miskolc - Egyedülálló gépsorral bővítette kapacitását a miskolci vállalkozás.

Az emelés- és rögzítéstechnikai eszközökkel, valamint sodratok gyártásával foglalkozó miskolci Észak-Ferr Kft. az Európai Unió által is finanszírozott 135 millió forint összköltségű projektje során egy 18 csévés acélhuzal­gyártó gépsor, valamint egy alumíniumhúzó gépsor beszerzésével bővítette eszközparkját.

Autóipari beszállítóként is szeretnénk jelen lenni." dr. Barkóczi István

A beruházáshoz a Széchenyi 2020 GINOP Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése című pályázat keretében 67,5 millió forint vissza nem térítendő forrást nyertek el, mondta az átadóünnepségen Tóth Endre, az Észak-Ferr Kft. ügyvezető igazgatója.

Egyetlen az országban

A cég 2010-ben vált ki a Fux Zrt.-ből és kapacitásbővítés miatt volt szükség a beruházásra. Ugyanis a vasútifelsővezeték-gyártás lett az egyik fő profiljuk, amelyben az ügyvezető igazgató szerint komoly kihívás és egyben lehetőség is van, hiszen 2020-ig 900 kilométer vasúti pályát újítanak fel. A 18 csévés acélhuzalgyártó gépsorból ez az egy van az országban, ahogy a rézmunkavezetékgyártó-üzemükben is olyan gépekkel rendelkeznek, amelyek még a környező országokban sincsenek, így a külföldi piacokra is számítanak, tette hozzá Tóth Endre.

– Örömteli, hogy egy ilyen ipari termelőcsarnok avatásán vehetek részt, mert a megye sikere azon múlik, hogy milyen beruházások, innovációk valósulnak meg. Sok ilyen cégre van szükség – mondta Bihall Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: az uniós támogatás nem ajándék és nem minden cég alkalmas arra, hogy a segítségével fejlesszen. Ennek a beruházásnak pedig olyan üzenete is van, hogy „lassan, de biztosan elindultunk a fejlődés útján”. Most még erős munkaerőhiány van, de egyre több fiatal gondolkodik el rajta, hogy hazatérjen külföldről és itthon boldoguljon.

Az Észak-Ferr Kft. a cégcsoport egy vállalata, amelynek olyan tevékenysége van, ami más piacokat érint és más fejlesztést, innovációt igényel, mint a Fux Zrt., magyarázta dr. Barkóczi István tulajdonos.

Gyorsan reagálni

Elsősorban a villamos- és vasútifelsővezeték-gyártásra fókuszálnak, de továbbra is a legnagyobb emelő- és kötözőkötél-gyártók.

– A cél egy közepes nagyságú vállalat megteremtése, amely speciális területen gyorsan tud reagálni. De autóipari beszállítóként is szeretnénk minél erősebben jelen lenni –mondta dr. Barkóczi István.

A beruházás megvalósítása nemcsak az eredmények növeléséhez járul hozzá, de négy új munkahelyet is teremtett a vállalkozásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában