Helyi közélet

2017.07.30. 12:49

Megkérdeztük, hogy ki miért lesz iskolaigazgató

Kazincbarcika - A fenntartó szerint szakmai szempontok döntenek az iskolaigazgatók kinevezésekor.

Kazincbarcika - A fenntartó szerint szakmai szempontok döntenek az iskolaigazgatók kinevezésekor.

Nemrég írtunk arról, hogy a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola élére nem azt a pályázót nevezte ki a szakminiszter, aki a nevelőtestülettől több szavazatot kapott. Ezzel kapcsolatban „Érthetetlen döntés született” címmel írás jelent meg a város honlapján. Kérdéseket küldtünk az üggyel kapcsolatban a Kazincbarcikai Tankerületi Központnak, melyre megérkezett a válasz.

Székelyné Varga Mária Ágnes tankerületi igazgató az következő sorokat küldte: „A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény értelmében az intézményvezető kiválasztása nyilvános pályázat útján történik. A vonatkozó jogszabály értelmében a minisztérium a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat, valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmény jövőjét szem előtt tartva határozott úgy, hogy az egyik pályázót bízza meg az intézményvezetői feladattal.”

Arra azonban nem kaptunk választ, hogy a tankerület miért azt a pályázót ajánlotta kinevezésre, akit kisebb arányban támogatott a tantestület, illetve hogy mi szól a kevésbé támogatott pályázó mellett, és mi a támogatott pályázó ellen.

Szerintük jogszerű

Az országban nagy felháborodást keltenek a hasonló esetek. A Klebelsberg Központ (az állami iskolák fenntartója) közleményt adott ki az iskolaigazgatói kinevezésekkel kapcsolatban. Azt írják:

„Valótlanok és kártékonyak azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint politikai alapon születtek meg az intézményvezetői pályázatokról hozott döntések. A valóság ezzel szemben az, hogy szakszerű, megalapozott és jogszerű döntéseket hozott az illetékes minisztérium. A tárca a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat, valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmények jövőjét szem előtt tartva hozta meg a döntéseit. A pályázati eljárások lebonyolítása, valamint a döntések meghozatala a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlottak. A vezetői megbízás komoly felelősséggel jár, az állami intézményfenntartás rendszerének átalakítását követően jelentős döntési kompetenciákkal rendelkeznek az iskolaigazgatók, amelyek szakmai felkészültséget és elhivatottságot követelnek meg. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyesek álhírekkel, feltételezésekkel próbálják megzavarni a szülőket és pedagógusokat, akik a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik, készülnek a következő tanévre, vagy táboroztatják a rájuk bízott gyermekeket, fiatalokat. A Klebelsberg Központ ezúton is szeretne köszönetet mondani minden intézményvezetőnek és pedagógusnak azért, hogy a folyamatos álhírek ellenére is becsülettel és tisztességgel végezte és végzi a munkáját a diákok érdekében ebben a tanévben is.”

ÉM-HE


[related-post post_id="3561615"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában