Helyi közélet

2017.06.17. 13:23

Ballag már a vén diák

<em>Az óvoda végén már nagyon vártam, hogy végre iskolás legyek, annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, csak azt ne várjam. Az iskolát 2009. szeptember 7-én a beiratkozással kezdtem, attól a pillanattól minden megváltozott. Úgy éreztem, tartozom valahová. Tudatlanul, de izgalomtól áthatottan vártam az első iskolás napomat.</em> Pistai Vanda írása.

Az óvoda végén már nagyon vártam, hogy végre iskolás legyek, annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, csak azt ne várjam. Az iskolát 2009. szeptember 7-én a beiratkozással kezdtem, attól a pillanattól minden megváltozott. Úgy éreztem, tartozom valahová. Tudatlanul, de izgalomtól áthatottan vártam az első iskolás napomat. Pistai Vanda írása.

Tudatlanul, de izgalomtól áthatottan vártam az első iskolás napomat. Emlékszem, amikor az első nap reggelén már kora reggel indultam volna, de szüleim még csak kávéztak. Az óvodás szabad játszadozás után mindenki furcsállotta a tanórák kötött rendjét.

Az első tanórán az osztályfőnök lépett be az ajtón, majd köszönés után helyet foglalt a székén. Ezt követően bemutatkozott, tisztán emlékszem a kedves tanárra, aki először mondja ki nevét az új osztály előtt. Katalinnak hívták. Majd megkért minket, hogy egyenként foglaljuk össze pár mondatba magunkat. Szerencsére én a középső padsorban ültem, ezért volt időm kigondolni a mondandómat. Amikor rám került a sor, kicsit megszeppenve kezdtem bele, ami a nevemből és a legfontosabb ismertető jegyemből állt, hogy „szeretem a macskákat”. Az osztály hangos nevetéssel tört ki, amivel rögtön beloptam magam a szívükbe. Hazafelé örömtől eltelve rohantam, hogy megosszam anyával az első napon történtek izgalmait. Teltek a napok és rengeteget beszélgettem az osztálytársaimmal, úgy éreztem, lassan a részévé válok. Egymást követték a hónapok, és mi egyre jobban megismertük egymást, eljött az év vége, melynek lezárásaként eljött az év végi felmérő is. Csekély dolognak tűnik, de akkor számunkra hatalmas mérföldkő volt. Ezt követően alsós éveinket tréfákkal, csínytevésekkel és némi tanulással töltöttük.

Amikor felsős lettem, újra kicsinek éreztem magam a többi nagy diák között. Újra minden megváltozott, új tanárokat, új tantárgyakat és még új osztályfőnököt is kaptam. A tanárok, akiket most nehezen engedek el, akkor még idegenek voltak számomra, de az idő múlásával megismertük egymást. Azért itt is feszegettük a határainkat a csínytevésekkel, amikre még a mai napig is boldogan emlékszem vissza, hogy egy-egy szituáción mennyit nevettünk. Az új tantárgyaktól kicsit féltem, hogy nehéz lesz, de sikerült velük megbirkóznom. Az osztályfőnököm számomra a második anyukámmá, az osztálytársaim a testvéreimmé, a diáktársaim a rokonaimmá, a tanárok keresztszüleimmé váltak. Mindig hálás leszek Zita néninek, az osztályfőnökömnek, hogy matekdolgozat előtti napon kértem segítséget tőle egy anyaghoz, és ő mindig szívesen segített. De a kedvenc pillanataim az évben mindig a közös dolgok voltak, mint a farsangi jelmezes bálok, a szereplések, a halloweeni bulik, a sportversenyek, a DÖK-napok, a kirándulások és persze a Törd a fejed! vetélkedők.

Amikor eljött a 8. osztály, rádöbbentem, hogy nincs túl sok időm hátra, lassan el kell búcsúznom a szeretett osztályomtól és kedves tanáraimtól. És most eljött a végső búcsú napja, elballagok a Herman Ottó Általános Iskolából. Végső soron számomra minden nap újdonság volt, aminek emlékeivel nap mint nap gazdagodhattam. Az itt eltöltött nyolc év igencsak meghatározó volt az életemben. Az iskola harmonikus légköre, a pedagógusok gyermekek iránti szeretete és a diáktársak barátsága egyaránt fontos volt. Ezt az iskolát mindannyian a második otthonunknak éreztük.

De Ballag már a vén diák tovább…, tovább… Búcsúzni kell már, cimborák.

- Szerzőnk a Miskolci Herman Ottó Általános Iskola végzős diákja -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában