Helyi közélet

2017.06.14. 11:20

Iskola? Már csak három nap van

Miskolc - Sok tanulás, verseny, de rengeteg élmény is. Ilyen volt ez a tanév.

Miskolc - Sok tanulás, verseny, de rengeteg élmény is. Ilyen volt ez a tanév.

Áció, káció és mindjárt itt a vakáció! A diákok utolsó napjaikat töltik a nyári szünet előtt az iskolákban. A Szabó Lőrinc Általános Iskolába látogattunk el tegnap, hogy megtudjuk, mi minden történt a gyerekekkel a hosszú tanév alatt. Komoly tanulás persze már nincs ilyenkor, a nyolcadikosok a ballagásra készülnek, a kisebbeknek pedig csupa érdekes programot szerveznek a pedagógusok. Az iskola aulájában épp a ballagási műsor főpróbája zajlott.

Hiányozni fognak az osztálytársak." - Kondor Virág

Felvételi

De azért sikerül egy-két diákkal beszélgetnünk. Cseppet sem csodálkozunk, amikor a nyolcadikos Csizy Lívia kijelenti, a tanév legnagyobb próbatétele a középiskolai felvételi volt.

– Előtte előkészítőkre jártam, maga az írásbeli pedig nagy szenvedés volt – fogalmaz. – Rettenetesen izgultam, mert kevésnek bizonyult az idő, de nagyon-nagyon akartam, hogy jól sikerüljön – idézi fel a nehéz napokat Lívia.

És el is érte a célját, hiszen szeptembertől a Herman Ottó Gimnázium emelt német képzésére jár majd. Ma már a táborokra gondol, a családi nyaralásra, és hogy milyen jó lesz gondtalan napokat tölteni a barátnőkkel.

Osztálytársa, Kondor Virág is a felvételit említi először mint a tanév legnagyobb kihívását. Ő ráadásul, mivel mindent maximálisan szeretett volna teljesíteni, megbetegedett, épp a felvételi hetében.

– De azért jól sikerült minden, és engem is felvettek a Hermanba. Az egészből azt tanultam meg, hogy ha munkát fektetünk valamibe, akkor annak megvan a jutalma. Azért egy kicsit nehezek is ezek a napok, hiszen 8 évig idejártam. És bár ahogy növünk, megy össze az iskola, de fájó lesz elbúcsúzni, és hiányozni fognak az osztálytársak – fogalmaz.

Csak a magyar- és a németfelmérők előtt izgultam." - Lupkovics Lázár

Osztálykirándulás

Azonban a kisebbek sem unatkoztak a tanév alatt. A másodikos Lupkovics Lázár sorolja a rengeteg kihívást. Jöttek a felmérők, a különböző versenyek, de izgalmas programok is színesítették a diákok életét.

– Nekem a matek jól megy, úgyhogy csak a magyar- és a németfelmérők előtt izgultam – árulja el.

Lázár kiváló eredményekkel büszkélkedhet. A Matekguru csapatversenyen országos 4. helyet szereztek, a Hetedhét Határ matekversenyen pedig 2. lett. Nagy élmény volt számára a gálaműsor, amelyen az egész osztály fellépett, a Klára néni és Éva néni által tanított tiroli tánccal.

És azok a csodás osztálykirándulások! A negyedikes Juhász Blanka erre emlékszik szívesen. Ausztriában jártak Obervellachban, ahol megmászták a Majom-hegyet, elkirándultak a gáthoz, de múzeumban is jártak. Aztán jött a diákönkormányzati nap, ahol a habparti volt a legizgalmasabb szórakozás Blanka számára. Természetesen ő is sokat tanult, hiszen a felmérőket szerette volna minél jobban megoldani, és a tanév végén pedig vártak rájuk a kimeneti felmérők. Blanka mindenből jól teljesített, valószínűleg kitűnő lesz a bizonyítványa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában