Helyi közélet

2017.06.14. 11:57

Győzött a szabadság, a király pedig megőrült

Miskolc - Vihula Mihajlo zenés meséjének ősbemutatóját láthatjuk ma az operafesztivál külsős programjaként.

Miskolc - Vihula Mihajlo zenés meséjének ősbemutatóját láthatjuk ma az operafesztivál külsős programjaként.

A gonosz király mindenki fölött uralkodni akar. A birodalmában azonban él egy tiszta szívű vándorlegény, aki mindig vidám és boldog, a természet az otthona, és nem engedelmeskedik az uralkodónak. A király ezt nem tudja elviselni, és a végén megőrül. Ez a rövid története annak a zenés mesének, melyet a Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI diákjai adnak elő szerda délután 5 órakor az Erzsébet téren, az operafesztivál mínusz 1. napján. A zeneszerző Vihula Mihajlo (Misa), a Fazekas iskola gitártanára, a szövegíró pedig Fecske Csaba költő. A rendező Király Judit, az iskola tanítója és drámatanára.

Ezüst halacska

A keddi főpróba előtt sikerült beszélnünk a zeneszerzővel, aki azt mondta, számára is újdonság volt a műfaj. Miközben komponált, mindig kisgyereknek gondolta magát, aki ott áll a színpadon és énekel, vagy ott ül a kottaállvány mögött, a harmadik sorban és hegedül.

– A zenés mese ötlete onnan indult, hogy 3 évvel ezelőtt már írtam egy operát, de az felnőtteknek szól, kemény, szocioopera. Amikor törtem a fejem a következő zenén, azt mondta nekem a feleségem és a kollégáim is, Misa, olyan sok dráma van mindenütt, de pozitív történet annál kevesebb. Azt gondoltam, jó, akkor próbálok valami mást – mesél a kezdetekről Mihajlo, azaz Misa, hiszen mindenki így szólítja őt.

Versek megzenésítése nem áll tőle messze, mert sok-sok versnek komponált már dallamot. Fecske Csaba köteteit vette a kezébe, és olvasgatni kezdte a verses meséket. Egy különösen megtetszett neki, az Ezüst halacska című. Mégpedig azért, mert se vándorlás nincs benne, se kincsek, se szerelem, hanem arról szól, hogy a kis ezüsthal nem fogad szót a cápának.

– Vidámság és szabadság, ezt jelképezi a halacska – jelenti ki Misa. – Elmondtam Fecske Csabának az ötletemet, mi lenne, ha írnánk közösen egy zenés mesét. Hozzátettem, csak át kellene dolgozni, az állatok legyenek emberek, a cápa legyen a király, a halacska pedig Ben­degúz, a vidám vándorlegény. A zenés mese címe: „Egy ősi legenda” lett – sorolja a zeneszerző.

Elárulja azt is, a mostani ősbemutató azért is ígérkezik különlegesnek, mert ezúttal a Fazekas iskola legfiatalabb diákjai szerepelnek a produkcióban. Profi énekes pedig egyáltalán nincs benne.

„Csodálatos zene”

– Rendkívül jól ment a közös munka Fecske Csabával. Ő újraírta a mesét, prózai szöveget, a dalokhoz dalszöveget. Gyakran egyeztettünk, kérdezte, hol lesz dal, hol lesz duett, és hol énekel a kórus. Egyből értette, hogy mikor mit szeretnék, merre menjen a jelenet, és ő rögtön reagált – avat be bennünket a mű születésének részleteibe a szerző.

Elárulja azt is, hogy a mese zenéje 4 hónap alatt készült el. Karácsony táján már úgy érezte, hogy ebből nem lesz semmi, de kolléganője, a darab rendezője, Király Judit végig lelkes volt, biztatta, tartotta benne a lelket.

Fecske Csaba is ellátogatott a keddi próbára.

– Amikor Misa előállt az ötletével, hogy írjunk zenés mesét, nekem tetszett a gondolat, kedvemre való volt a munka. Télen neki is kezdtem. És most, amikor láttam a végeredményt, azt kell mondjam, hogy Misa csodálatos zenét komponált a meséhez. A gyerekek pedig rendkívül aranyosak, nagyon jól adták elő a művet – lelkesedett a költő.

Elárulja: nem volt túl nehéz feladat átültetni állatmeséjét emberekre, hiszen az eredeti történetet is ő írta, csak a műfaj volt számára kissé furcsa. Hiszen ezúttal prózai szövegre volt szükség, amit 5-6 dal szakít meg.

– Tulajdonképpen egymást inspiráltuk. Misa engem, én meg őt. Most, amikor láttam a próbán, milyen lesz az előadás, zakatol az agyam. Szeretném folytatni – tervezget a költő.

 

Bartók Plusz Operafesztivál: tessék választani!

A fesztivál külső programjai két nappal hamarabb, a mínusz 1. és a 0. nappal kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában