Helyi közélet

2017.06.13. 15:38

Apa parkolna

<em>Sok cikk és tévés riport született már a rokkantparkolók ügyéről az elmúlt években, de senki nem ejtett még szót a másik csoportról, amely szintén megkínlódik a parkolóhasználattal. Jelesül a kisgyerekesekről. </em>Horváth Imre írása.

Sok cikk és tévés riport született már a rokkantparkolók ügyéről az elmúlt években, de senki nem ejtett még szót a másik csoportról, amely szintén megkínlódik a parkolóhasználattal. Jelesül a kisgyerekesekről. Horváth Imre írása.

Előrebocsátom, nem a mozgássérültektől sajnálom a parkolóhelyeket. Az azonban tény, hogy egy nagyáruház parkolójában sokkal kevesebb mozgássérültet látok, mint kisgyermekkel lévő szülőket. Abba most ne menjünk bele, hogy ehhez képest hány embernek van kártyája. Azt pedig tudni kell, ahhoz, hogy egy gyereket kivegyünk/betegyünk a gyerekülésbe, majd bekössük, szélesebbre kell nyitni az ajtót, mint a sztenderd parkolókban a két autó közti távolság. És akkor még nem beszéltünk a legkisebbekről, hiszen az egy év alattiakat hordozóval együtt kell betenni és kivenni. Ennek ellenére Miskolcon csupán egy áruház parkolójában van kialakítva családos parkolóhely. Az is csak nyolc, ami természetesen mindig foglalt. Természetesen elvétve állnak oda gyerekesek.

Nem vagyok rest megkérdezni tőlük ilyenkor, hol a gyerek, ami okán odaálltak. Vállrángatás, némaság, káromkodás a válasz. A kedvencem az volt: ja, bocs, azt hittem, rokkantparkolóhely…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában