Helyi közélet

2017.05.14. 14:48

„Megyek, ha esik, ha fúj!”

Baktakék - Márknak nagy tervei vannak. Olyan híres focista szeretne lenni, mint Ronaldo.

Baktakék - Márknak nagy tervei vannak. Olyan híres focista szeretne lenni, mint Ronaldo.

A baktakéki általános iskolában találkoztunk nemrég Gulyás Márkkal, akiről kiderült, tehetséges focista. Olyannyira, hogy a DVTK U12-es csapatában játszik. Ezért persze meglehetősen nagy áldozatot kell hoznia neki is és a családjának is.

Márk azt meséli, hogy 6 éves kora óta focizik. Egyszer meghívást kapott a DVTK edzőmeccsére, hogy kiderüljön, mit tud.

– Tetszettem nekik, így az utánpótláscsapat tagja lettem. Ma már az U12-ben játszom, Földvári Tibor az edzőm, 2016 júliusától a megyei válogatott tagja is vagyok. Sok edzésünk van, heti öt alkalommal, hétvégén pedig meccsekre járunk. Fárasztó, az biztos, de kitartó vagyok – fogalmaz Márk. Hozzáteszi, sportolni mindenkinek kell.

Ő a csatár

Elmeséli azt is, hogy csapatában ő a csatár. Az edzések több részből állnak. Először bemelegítenek, majd jön a magas láb és a sarokgyakorlat. Sokat futnak, gyakorolják a kapura lövést, a cselezést, az edzés végén pedig meccset játszanak. Két óra kemény munka.

Márk azt mondja, a jó csatárnak sokat kell futnia, technikásnak kell lennie, és természetesen jó sok gólt kell rúgnia. Ő ezt teljesen komolyan veszi, hiszen nem egyszer volt már gólkirály.

Megtudjuk, a tavalyi év rosszul sikerült számára, mert az egyik meccsen szakadó esőben kellett játszaniuk, és tüdőgyulladása lett. Jó pár hétig hiányzott az iskolából, és edzésre sem járhatott.

– De nem ment el a kedvem a focitól. Megyek, ha esik, ha fúj, akkor is – jelenti ki.

Az iskola igazgatónője árulja el: erre bizonyíték, hogy Márk a kórházi ágyban is a foci­mezében feküdt.

– Nagy focista szeretnék lenni. Olyan, mint Ronaldo – osztja meg velünk álmát a fiú.

És erre minden esélye meg is van, hiszen bekerült az U12 országos válogatottjába is.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában