Helyi közélet

2017.05.10. 13:44

„Hasznosítható tudást!”

Miskolc - Az oktatással kapcsolatos szakmai konferenciát tartott kedden Miskolcon az Új Kezdet Párt.

Miskolc - Az oktatással kapcsolatos szakmai konferenciát tartott kedden Miskolcon az Új Kezdet Párt.

A lehető legnagyobb probléma a közoktatásban, hogy nem szakmai, nem szakpolitikai kormányzás folyik, hanem politikai.

A politika elvárásai, követelései mindent felülírnak, ennek szellemében szabták meg még 2010-ben az oktatásátalakítás irányát – fogalmazott kedden Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke Miskolcon.

Az Új Kezdet a megyeszékhelyen rendezte meg első szakmai konferenciáját, „Hasznosítható tudást adó oktatást!” címmel.

Mendrey László a tanácskozáson úgy folytatta: – A kormány által kijelölt irány szerintünk nem a tudás­alapú társadalom felé visz. Láthatólag próbálják leértékelni a tudást, és szembeállítani az egyetemi diplomát a szakmunkás végzettséggel, átalakítva az iskolarendszert. Számtalan olyan jel utal arra, hogy olyan kiszolgáló társadalmat akarnak létrehozni a közeljövőben, ami hosszú távon tudja biztosítani a mindenkori politikai erők hatalmát – jelentette ki az elnök.

A konferencián többek között előadást tartott Pilz Olivér, a Civil Közoktatási Platform képviselője, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke.

Jelezte: a 60 szervezetet tömörítő CKP hiába próbált a kormánnyal bármiféle kommunikációt elkezdeni, ez nem sikerült.

– Egy biztos, csak olyat szabad tenni az oktatással, ami most már egy hosszabb kifutási időt kap, és társadalmi támogatottsága van. Ehhez pedig vitákra van szükség, minden oldalnak le kell ülnie, meg kell vitatni a kérdéseket, mert konszenzus nélkül nem fog működni. Csak a konszenzus megteremtése után jöhetnek olyan kérdések, hogy milyen legyen az iskolaszerkezet, milyen legyen a tananyag. Fel kell vetni újra a pedagógusok bérét, mert most a minimálbér megváltoztatásával sikerült azt elérni, hogy egy kezdő pedagógus és egy végzettség nélküli segédmunkás majdnem ugyanannyit keres – sorolta Pilz Olivér.

- ÉM-HE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában