Helyi közélet

2017.04.12. 15:32

Újra úszhatnak a miskolci diákok

Miskolc - Az Új Széchenyi Terv keretében másfél milliárd forint támogatást kap két gimnázium.

Miskolc - Az Új Széchenyi Terv keretében másfél milliárd forint támogatást kap két gimnázium.

Az elmúlt 20 év legjelentősebb miskolci iskolafejlesztései közé sorolta Csöbör Katalin kormánypárti országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján azt, hogy összesen 1,5 milliárd forint támogatásban részesül a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium.

A két fejlesztés kapcsán Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is Miskolcra látogatott. Ő ismertette: a Lévay József Református Gimnázium és Diák­otthon 947 millió forint, míg a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 567 millió forint támogatásban részesül. A fejlesztés részleteiről a két intézmény igazgatója beszélt. Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója elsőként kiemelte, hogy az általa vezetett oktatási intézmény a város legrégebbi középiskolája.

Tanuszoda épül

A mostani fejlesztésnek köszönhetően – hangsúlyozta – a Rákóczi utcai részen egy tanuszoda épül, amelyet nemcsak az iskola diákjai használhatnak majd, hanem a belvárosi általános iskolások is. „Az Erzsébet fürdő megszűnésével eltűnt a miskolci belvárosból az úszásoktatás, ez most az új 25 méteres, 5 sávos tanuszodával visszatérhet. A gyerekeken túl a miskolciak is használhatják majd, elsősorban a reggeli, esti órákban, valamint hétvégeken” – sorolta az igazgató.

A tanuszoda fölött kap helyet a tornaterem, amelyet három részre lehet majd osztani, valamint gyógytestnevelésre alkalmas részleg és konditerem is épül a beruházás keretében. A közel egymilliárd forintból az iskola akadálymentesítésére is jut.

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban kémia- és fizikaterem valósul meg – ezt már P. Holzinger Ferenc, az intézmény igazgatója ismertette. Valamint – folytatta – a közösségi területet is fejlesztik, ami nem csupán a diákok szempontjából fontos, de a lakótelepen élők számára is lehetőséget nyújt majd a minőségi programok rendezésére. Mindkét intézményvezető elmondta, a munkálatok várhatóan nyár végén, ősszel kezdődnek, jelenleg a tervezési folyamat zajlik.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában