Helyi közélet

2017.04.17. 18:09

Néptánc, népszokások a Matyó Húsvéton

Mezőkövesd - Sok külföldi és belföldi turista választotta az ünnepen Mezőkövesdet.

Mezőkövesd - Sok külföldi és belföldi turista választotta az ünnepen Mezőkövesdet.

Vödrös locsolkodás, sikítás, néptánc bemutatók és vásári hangulat, ez volt a tizenhatodik Matyó Húsvét. A kétnapos programsorozaton délelőttől késő délutánig kapcsolódhattak ki a vendégek, akiket most az időjárás is kegyeibe fogadott.

Vasárnap a mezőkövesdi és környékbeli néptánccsoportoké volt a színpad, szentistváni, mezőcsáti, szihalmi együttesek is felléptek, valamint Molnár Gyula tárogatóművész játszott a közönségnek. Vasárnap az egri és mezőkövesdi csoportok uralták a színpadot, több koreográfiát is bemutatva. A könnyűzene sem maradt ki a két napból, szombaton helyi énekesek adtak elő slágereket, vasárnap Bereczki Zoltán szórakoztatta a nagyérdeműt. Sokan persze a locsolkodásra voltak kíváncsiak, többször is megtelt a Hadas bútorfestő ház előtti tere, ahol több vödör vízzel gondoskodtak arról, nehogy elhervadjanak a matyó lányok. Kora délután a Gépmúzeumban rendezett kovácstalálkozó résztvevői traktorról locsolták szét az edzővizet.

Az isaszegi Dunai és Berkes család tagjai már tavalyelőtt is voltak a Matyó Húsvéton, akkor kipróbálták a beöltözés, fényképezkedtek is, ezért jöttek újra Mezőkövesdre.

- Tavaly Hollókőn jártunk, ami egy eszencia, idén visszajöttünk Mezőkövesdre, mert visszahúz a szívünk. Ha Egerbe látogatunk, mindig eljövünk Mezőkövesdre is, most pedig kifejezetten ide jöttünk. Nagyon jól éreztük magunkat – mondták a családtagok, akik az első locsolkodásról le is maradtak, akkora tömeg volt a szűk terecskén.

- Tóth Balázs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában