Helyi közélet

2017.04.16. 11:36

A háziállatoké volt a főszerep Kövesden

Mezőkövesd - A ház körül élő állatok voltak a témái az idei általános iskolás fotópályázatnak.

Mezőkövesd - A ház körül élő állatok voltak a témái az idei általános iskolás fotópályázatnak.

A közösségi ház aulájában nyílt kiállítás a mezőkövesdi Föld napi fotó­pályázatra beérkezett művekből. Idén 117 kép érkezett a városi és környékbeli települések – Bogács, Cserépfalu, Tard, Szentistván, Mezőnagymihály – általános iskoláiból, ezek közül 75-öt állítottak ki. Az évente felváltva megrendezett rajz-, illetve fotó­pályázattal azt szeretnék elérni a szervezők, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen volna a helyes életmód a bolygó szempontjából, s hogy egyénileg ki mit tehet a Föld megőrzéséért.

Szeret fényképezni

A fotópályázat felső tagozatosok számára kiírt kategóriájában Szentpéteri Tamás, a szentistváni István Király Általános Iskola nyolcadikos tanulója kapta az első díjat.

– Az iskola értesítette a diákokat a lehetőségről és a pályázati határidőről, illetve a témáról. Megtetszett, s neveztem, mert szeretek fényképezni. Tizenegy képpel neveztem, ezek főleg a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban, illetve a Hortobágyon készültek nyaraláskor – árulta el Szentpéteri Tamás.

Szeretné folytatni

Mint mondta, két éve foglalkozik fotózással kezdő szinten, de szeretné bátrabban folytatni. Kedvenc témái a szép tájak és az állatok. A kiállításon szereplő képei közül a kedvence, amikor egy kacsa tükröződik a vízben. Szerinte fontos megvédeni környezetet, nem rongálni kell, hanem tisztán tartani. Rendszeresen kirándul, ekkor is szokott képet készíteni. Úgy látja, valaki vigyáz a természetre, van, ki rongálja, szemetel. Vannak azonban, akik fölszedik az eldobált szemetet.

ÉM-TB


A díjazottak

Alsósok: 1. Gál Panna (Mezőkövesd), 2. Szentpéteri Eszter (Szentistván), 3. Zaffián Ivett (Tard). Felsősök: 1. Szentpéteri Tamás (Szentistván), 2. Farkas Hajnalka (Tard), Horváth Héra (Szentistván), 3. Dorogi Enikő (Mezőkövesd), Nagy Anikó (Mezőkövesd). Különdíj: Juhász Noémi (Tard), Tamási Máté (Mezőkövesd).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában