Helyi közélet

2017.03.10. 11:50

Ortodox templomok felújítását, építését támogatja a kormány

Budapest/Miskolc/Tokaj - Három ortodox templom felújítását és egynek az építését támogatja a kormány 2,4 milliárd forint értékben. A megállapodást erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója csütörtökön írta alá Budapesten.

Budapest/Miskolc/Tokaj - Három ortodox templom felújítását és egynek az építését támogatja a kormány 2,4 milliárd forint értékben. A megállapodást erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója csütörtökön írta alá Budapesten.

A megállapodás aláírása előtt Balog Zoltán elmondta, hogy a budapesti Petőfi téri, a miskolci és a tokaji ortodox templomot újítják fel, az új templom pedig Hévízen épül majd fel.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy Magyarországon Szent István óta nem épült annyi templom, mint az elmúlt tíz évben. Az új templom építése azt szimbolizálja, hogy Magyarországot egyszerre szeretnék a nyugati és a keleti kereszténység örökségén építeni - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond ortodox templomok felújításáról és egynek az építéséről szóló megállapodás aláírása előtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Tükörtermében. | Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy egy állam az egyházak támogatásával nemcsak egy intézményt támogat, hanem olyan társadalmi értékeket is, amelyek nélkül egy szekuláris állam sem tud létezni. Az állam és az egyház együttműködése az emberi közösség érdekében történik - tette hozzá. A miniszter azt mondta, a most létrejött megállapodással egy olyan közösséget szeretnének erősíteni, amely sokat szenvedett, súlyos üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve, de nemcsak túlélte ezt az időszakot, hanem újra virágzásnak is indult.

Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója beszédet mond ortodox templomok felújításáról és egynek az építéséről szóló megállapodás aláírása előtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Tükörtermében 2017. március 9-én. | Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Tyihon podolszki püspök köszönetet mondott Istennek és a magyar államnak a szerződés létrejöttéért, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért támogatja a keresztény értékeket Magyarországon.

Úgy fogalmazott, hogy a templomok felújítása szakrális feladat is, mivel a renoválással nemcsak az épületek állapotát, hanem az emberek lelkét is megóvják. Tyihon podolszki püspök azt mondta, a támogatásra úgy tekint mint ajándékra, mint a magyar nép nagylelkűségének bizonyítékára.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában