Helyi közélet

2017.03.21. 11:53

„Nem divat az embereket megvédeni”

Miskolc - A hétfői avasi séta után kedden rasszizmus elleni fáklyás fel­vonulásra hív a roma önkormányza­­t.

Miskolc - A hétfői avasi séta után kedden rasszizmus elleni fáklyás fel­vonulásra hív a roma önkormányza­­t.

„Méltóságot mindenkinek”, „Mondjunk együtt nemet a rasszizmusra” – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal vonult 25-30 ember, akik a miskolci roma nemzetiségi önkormányzat felhívására jelentek meg hétfőn az Antirasszista Világnap alkalmából megrendezett, „Egy lépéssel a rasszizmus ellen” elnevezésű eseményen az Avasi lakótelepen.

A rendezvény a posta előtti területről indult és a menet rendőri biztosítással az Avasi kilátóig sétált, ahol beszédek hangoztak el.

– Ezzel a demonstrációval az egyetemes emberi jogokra akarjuk felhívni a figyelmet, mert látjuk, hogy a világban miként alakulnak a dolgok. Mi úgy látjuk, egyre nehezebben, s erre szeretnénk rávilágítani – nyilatkozta érdeklődésünkre Csendes József. – A nehézségekkel küzdő emberekkel a társadalom nem annyira szolidáris, mint korábban. Nem divat az embereket manapság megvédeni. Elég megnézni a legnagyobb közösségi oldalt, kiscicákat, kiskutyákat osztanak meg, ám amikor nehéz sorban élő emberekről van szó, akkor hirtelen mindenki elnémul. A társadalmi szolidaritás erőteljesen visszaszorult.

Csendes József elmondása szerint próbál példát mutatni a fiatalságnak a roma önkormányzat tagjaival.

Kedden ismét felvonulásra hívja szimpatizánsait a miskolci roma önkormányzat, hiszen március 21-e 1966 óta a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja. A miskolci fáklyás felvonulás 18 órakor kezdődik. Gyülekező a Centrum Áruház előtti téren, a célállomás a Városház téren található Széchényi-szobornál lesz.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában