Nekrológ: Az urbanista halálára

Előrebocsájtom, hogy talán nem én vagyok az a felkent személy, akinek Klein György nekrológ­ját meg kell írnia, hiszen hála istennek még bőven akadnak nagyszerűbbnél nagyszerűbb pályatársak az élők sorában. Első munkahelyi vezetőmtől, mesteremtől búcsúzva azonban gondolatok és érzések kavarognak bennem.

Amikor 1996 őszén friss diplomás településmérnökként a miskolci Régió Városépítészeti és Műemléki Tervező Kft. ajtaján kopogtattam, ő nyitott ajtót. Akkor a szó valódi, pár hét múlva pedig már átvitt értelmében is. Azonnal Ózd településrendezési tervének kellős közepében találtam magam. A szakma már akkor sem volt a megbecsültek közt, így Gyuri sem tudott sokat fizetni, de ez engem pályakezdőként egy csöppet sem érdekelt.

Dolgozni akartam, és a megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is kipróbálni, ha lehet, továbbfejleszteni. A Rákóczi utca 11. szám alatt olyan alkotó légkörbe kerültem, ahol a volt ÉSZAKTERV alapjain szerveződött és még megmaradt, de már külön cégekben dolgozó – talán ma már mondhatom – kollégák egy légtérben, együtt alkotva, jó hangulatban élték mindennapjaikat. Akkor persze mindenki 20 évvel fiatalabb volt: Vincze János, a Kosdi házaspár és Gyuri is. Tekintélye, vezető szerepe volt a többcégű közös irodában. Gyakori „vendégünk” volt Mándoki József a műemlékesektől, és felesége, Dobos Sára tájépítész, Oszlányi Miklós, Olajos Csaba, Bernáth Mihály, Ujvári Andor, Balogh György, időnként Bodonyi Csaba, Pirity Attila, Rudolf Mihály. Mindnyájan szakmájuk kiválóságai. Kezdőként az innováció bűvkörébe kerültem, hiszen az irodában valamennyi tervező – már akkor, 1996-ban! – számítógépen tervezett. Gyuri ebben is élen járt, meg is szenvedett vele, de rajta kívül akkortájt szinte csak a VÁTI foglalkozott a rendezési tervek számítógépes megjelenítésével. Ózdi terve később díjat is nyert a Magyar Urbanisztikai Társaságnál. Igazi „kütyümániás” volt, mindig jöttek az újabb gépek, terrában mért háttértárolók, többlemezes CD-írók, a színes nyomtatókról már nem is beszélve. Ámulva figyeltem, ahogy ide-oda kattintgat a képernyőn, kapcsolgatja a léjereket. Csodálattal láttam, amikor az alaptérképre ráterített egy skicc-pauszt és játszi könnyedséggel húzgálta a vonalakat – általában vékony hegyű filccel –, hogy aztán megelevenedjen egy új településrész, egy új tér vagy csomópont. Komplex gondolkodás- és látásmód jellemezte. Követte és értette a társadalmi-gazdasági folyamatokat, harminc-, ötven- vagy akár százéves távlatokban volt képes gondolkodni és tervezni. Utam a tanonckodás után más irányt vett ugyan, de munkakapcsolatunk, munkabarátságunk sohasem szűnt meg. Ha jó szakemberre volt szükségem, vagy csak hirtelen kellett egy térkép, mindig Gyurit hívtam. Így később is együtt dolgoztunk kistérségi koncepciókon, ipari parkok tervein, fejlesztési tanulmányokon. Sokszínű, széles látókörű, kitűnő szakember volt. Egy hibája azonban akadt: nem tudott nemet mondani… Ha bármikor beszaladtam hozzá, vagy fölhívtam, hogy kellene egy rajz, egy térkép, valamit grafikusan kellene ábrázolni, mindig számíthattam önzetlen segítségére. Ilyenkor olyan zseniális vázlatokat is tanulmányozhattam az asztalán, melyeket sok esetben megbízás nélkül, hobbiból rajzolt. Vajon mennyi ilyen tervet rejthet a fiókja?

Azért mégis tudott ő nemet mondani. Ha a szakmai meg­győződésével ellentétes dolgot kellett volna rajzolnia. Inkább visszaadta a megbízást. Utoljára Szirmabesenyő településrendezési tervén dolgoztunk együtt, én éppen megbízóként.

A múlt héten, szerdán beszéltünk utoljára, csütörtökön kellett volna találkoznunk, de már nem jöhetett. Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, a megyékben számos település, kis- és nagyváros, község viseli magán Klein György keze nyomát, s velünk együtt őrzi kitörölhetetlen emlékét. Az urbanisztika avatott mestere és alázatos szolgája nagy űrt hagy maga után. Csak 69 éves volt. Mennyi mindent alkothatott volna még.

- Huszti Gábor, Szirmabesenyő Nagyközség polgármestere -