Helyi közélet

2017.03.05. 16:25

Felfedezték örökségünket a borsodi fiatalok

Borsod-Abaúj-Zemplén - Jól szerepeltek az „északerdős” csapatok az erdőismereti vetélkedőn.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Jól szerepeltek az „északerdős” csapatok az erdőismereti vetélkedőn.

Az élmezőnyben végeztek az Északerdő Zrt. által támogatott csapatok az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedőn. A versenyen 176 csapatban mintegy 500 középiskolás adott számot a természethez kötődő ismereteiről. A győzelmet a mosonmagyaróvári „Favágók” csapata szerezte meg. Jól szerepeltek a kelet-magyarországiak is, akiknek indulását – szakmai segítséget felajánl­va – az Északerdő Zrt. szorgalmazta. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium „Földes II. és Északerdő” nevű csapata a második, az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium „Szent Jánososok (1) és Északerdő” elnevezésű gárda pedig a hetedik helyen végzett. A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium „Kossuth – Északerdő 4” nevű csapata a megosztott 9., a „Kossuth – Északerdő 3” pedig a 20. helyen fejezte be a versenyt.

Rencsiné Ágh Márta, az erdészeti társaság humánpolitikai osztályvezetője ezzel kapcsolatban azt mondta: „Már a részvételi szándékot megtapasztalva nagy volt az örömünk, hiszen 7 középiskolából 23 csapat szerveződött néhány nap alatt. Az volt a célunk, hogy megragadva ezt az ismeretterjesztő lehetőséget, szorosabb kapcsolatot építsünk ki a megye középfokú oktatási intézményeivel. Ez várakozáson felüli sikert hozott. Rendkívül jó kapcsolat alakult ki a pedagógusokkal, a lelkes fiatalokkal és a szülőkkel is. Minden versenyzőnek és felkészítőiknek köszönjük az Északerdő Zrt. kollektívája nevében, hogy napi feladataik mellett időt és energiát fordítottak erre a megmérettetésre is. Április elején baráti találkozót szervezünk számukra”.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában