Helyi közélet

2017.03.30. 11:51

Az OTDK idén Miskolcon

Miskolc - A Miskolci Egyetem ad otthont az idei OTDK keretein belül megrendezett két szekció versenyének.

Miskolc - A Miskolci Egyetem ad otthont az idei OTDK keretein belül megrendezett két szekció versenyének.

Ez az ország legnagyobb tudományos rendezvénye – jelentette ki a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) szerdai, miskolci megnyitóján dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Az idei tudományos versengés két szekciójának – a Kémiai és Vegyiparinak és az Állam- és Jogtudomá­nyinak – idén a Miskolci Egyetem, ezen belül is a Műszaki Anyagtudományi Kar és az Állam- és Jogtudományi Kar a házigazdája.– 1955-ben még száz diák részvételével zajlott az OTDK, az idén már több mint ötezer diák, 16 szekcióban mutatkozhat be – hangsúlyozta az elnök.

– A verseny örök érvényű értékek mentén szerveződik, ennek köszönheti, hogy ennyi ideig fennmaradhatott. A háromnapos konferenciának köszönhetően több mint ezer vendég érkezik a Miskolci Egyetemre.

Dr. Torma András, az egyetem rektora hangsúlyozta: házigazdaként számos színes programmal kedveskednek a vendégeknek: lesz klasszikus zenei koncert, fürdés, séta, sport, buli, és a gasztronómia örömei is várnak a jövő tudósaira. Bízik benne – folytatta –, hogy a most versenyző hallgatók később egyetemi oktatók, munkatársak lesznek.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában