„Valós intézkedésre van szükség, az utolsó órában vagyunk” - Kinyitottuk mi is a lyukói dossziét…

Miskolc - Lyukói történet. Olvasom a mappán, ami az asztalon kikészítve fekszik. Nem túl vastag, de számos cikk van benne, ami korábban lapunkban jelent meg. De találunk benne rendőrségi papírokat, kézzel írt jegyzeteket, valamint a belügyminiszter válaszlevelét, és egy kisebb füzetet. Ebbe Béki Károly részletesen leírta az 1982-ben vásárolt lyukói hétvégi házának történetét.

A füzetecske 2008-ban íródott, az addigi adatokat, tényeket tartalmazza. Az sem kevés: a betörési statisztika például 15 alkalmat említ. Azóta eltelt kilenc év és 29-re emelkedett a betörések száma. Ezért is keresett meg minket a 83 éves Béki Károly. El akarta mesélni a Lyukóvölgy másik valóságát. Mi pedig szívesen vettük, hiszen valljuk, csak úgy kapunk és adhatunk tiszta képet a városrészről, ha mindenki elmondhatja a saját lyukói történetét.

1982-ben vásároltuk meg a telket, akkor béke volt itt, nyugalom. BÉKI KÁROLY

Béki Károly korábbi cikkünk után keresett meg minket. Csütörtökre beszéltük meg a találkozót, felkészülve várt minket, iratokkal, fotókkal, hivatalos levelekkel, értesítésekkel igyekezett alátámasztani az igazát.

Békesség volt, nyugalom

„1982-ben vásároltuk meg a lyukói telket, 30–40 ezer forintért – kezdi. – Akkoriban békesség volt, nyugalom. Jó közösség jött össze, megtartottuk az ünnepeket, szalonnát sütöttünk. Jó levegő volt, gyönyörű környék. Nemcsak hétvégeken, de hétköznap is szívesen jártunk ki. Dolgozgattunk a kertben, szőlőnk volt, szüreteltünk. A szerszámokat kint hagytuk, nem tűnt el soha semmi.”

Ez az idilli állapot azonban nem tartott sokáig, 1999-ben elkezdődtek a gondok.

Ekkor törték fel először a házunkat, ezt még 28 követte.”

„Minden alkalommal rend­őrség, feljelentés, biztosító…De az eredmény az lett, minden ügyet lezártak, a rendőrség nem találta meg a tettest, tetteseket. A biztosító pedig nem fizetett, majd azt mondták, lyukói ingatlanra nem is kötnek biztosítást” – emlékszik Károly.

Féltünk, mire megyünk ki

Lívia, a felesége szól közbe:

„Minden alkalommal, amikor elindultunk a telekre, már féltünk, mire megyünk ki. Vajon megint betörtek vagy sem? Mit vittek el? De vittek mindent: a veteményesünkből kiválogatták a zöldségeket, ami nem kellett, letaposták. A gyümölcsfát ágastól vágták le. Egyszer a férjem messziről látta, hogy lopják a fát, szólni akart, de meggondolta magát, nehogy baj legyen.”

– Az utóbbi években már az odaút is borzalmas volt, sok volt a bliccelő, az ellenőrökkel cirkuszoltak – veszi vissza a szót a férj. Hozzáteszi, ez később megoldódott, legalább ez.

És persze kérdései is vannak: hol maradnak a jogok, kötelességek, hol marad az ÁNTSZ, miért nincs rend a Lyukóban, miért nem védik meg a kiskert tulajdonosokat.

A kérdések közben pedig előkerülnek az Észak-Magyarországból kivágott cikkek, néhányukra már mi sem emlékszünk. Tíz–tizenöt évvel ezelőtti írások, olyasmi címmel: tragikus a helyzet Lyukóvölgyben. Azaz már hosszú évek óta írunk erről, de nem hogy javulna… Ezt erősíti meg Károly is, amikor felolvassa 2008-ban megírt lyukói történetének utolsó sorait: valós intézkedésre van szükség az utolsó órában vagyunk. Akkor, 2008-ban…

Előkerül egy fénykép is, emeletes, takaros házikó. Körülötte minden csupa zöld. Sok fa, növények, hatalmas, 450 négyszögöles kert, 32 gyümölcsfa, veteményes. Ez már nincs a képen, de a férj és feleség egymás szavába vágva sorolja. Azt is, ideális hely volt a pihenésre.

Lábbal taposták

A ház persze most is megvan, illetve tavaly augusztus közepén voltak fent utoljára, akkor még valamennyi megvolt belőle. „A domboldalon áll, a Gulya kútnál. Két utca vezetett fel, de mára csak egy maradt abból is, a másikat elbontották. Lefelé folyamatosan hordják el az építményeket” – sorolja Lívia.

Majd leltározzák, tőlük mit vittek el: családi, egyedi bútorokat, konyhai eszközöket, vashordókat, villanyvezetéket, zsalugátert, belső ajtót. Volt, hogy a szekrényekből kipakoltak, ami nem kellett, azt sáros lábbal taposták. Hússzor megcsináltatták a zárat, utána már nem. A szomszéd háztetőt is elbontották, Lívia csak annyit mond, lehet, mára már az övékét is, mert az ottani logika szerint most az következik.

Borzalmas állapotok vannak a Lyukóban, akik ott laknak, néha egymást lopják meg, hiszen nyomorúságban élnek”

– teszi hozzá megértően.

A lyukói dossziéból előkerül egy 2014-es belügyminiszteri válaszlevél is. Kétoldalas, kevés konkrétummal. Kevés olyan ténnyel, ami megnyugtatná Békiéket, hogy lesz a Lyukóban egyszer másképp is.

Évi tízezer forint

De ebben már nem is bízik a család, ezért már jó ideje eldöntötték, megszabadulnak az ingatlantól. Évente így is tízezer forintjukba kerül, mert mindennek ellenére a kertet próbálják rendben tartani, tartatni. De eladni nem tudják a házat, ára nincs, ki venne ott ingatlant. Ezért arra gondoltak, odaadják ingyen az önkormányzatnak. Békiek elgondolása, hogy az egykor szebb napot látott ingatlannak egy rászoruló család még örülhetne. Már a polgármestert is megkeresték, de nem kaptak időpontot. Van, aki azt javasolta nekik, gyújtsák fel a házat, arra majd felfigyelnek. Azt azért mégsem – mondja az idős úr –, sokat dolgoztunk rajta, de sok örömöt is adott.

- N. Szántó Rita -