Helyi közélet

2017.02.02. 18:34

Nem változott gyökeresen Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselőink vagyoni helyzete

Miskolc - A jogszabályok szerint az országgyűlési képviselőknek január 31-ig kellett vagyonnyilatkozatot tenni.

Miskolc - A jogszabályok szerint az országgyűlési képviselőknek január 31-ig kellett vagyonnyilatkozatot tenni.

Megyénknek tíz – választókerületi, illetve országos listás – országgyűlési képviselője van, így őket érinti a vagyonnyilatkozat benyújtásával kapcsolatos törvényi kötelezettség. Közülük heten – Csöbör Katalin, dr. Varga László, Riz Gábor, Demeter Zoltán, dr. Hörcsik Richárd, dr. Mengyi Roland és Tállai András – egyéni választókerületből szerzett mandátumot a parlamentben, míg hárman – Egyed Zsolt (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP) és dr. Répássy Róbert (Fidesz-KDNP) – pártjuk, illetve jelölőszervezeteik országos listájáról jutottak be az országgyűlésbe.

Kisebb mozgások

Alapjában véve az állapítható meg, hogy megyénk képviselőinek vagyoni helyzete – nagy vonalakban – nem változott gyökeresen az egy évvel korábban leadott vagyonnyilatkozatokhoz viszonyítva.

Ingatlanhoz dr. Varga László – öröklés révén – és Gúr Nándor jutott Miskolcon. Hasonló a mozgás a járművek esetében. Az elmúlt évben dr. Varga László és Riz Gábor cserélte le újabbra korábbi személygépkocsiját, míg dr. Mengyi Roland és Tállai András tulajdonában továbbra sincs semmilyen jármű.

A jövedelmi viszonyokban Tállai András és Riz Gábor esetében volt kiugró változás. Tállai András a 997 200 forint havi államtitkári fizetés mellett szellemi, szerkesztői tevékenység címén két gazdasági társaságtól tett szert havi 270 000, illetve havi 249 638 forint jövedelemre.

Plusz keresetek

Természetszerű, hogy nagyobb a mozgás a megtakarításokban és a készpénzállományban is, amelyet szintén fel kell tüntetni a vagyonnyilatkozatokban. Csöbör Katalin korábbi 4,3 millió forintos pénzintézeti tartozása tavaly 3,2 millió forintra csökkent. Dr. Varga László esetében a korábban jegyzett 3,4 millió forintos hitelállomány megszűnt, ezzel párhuzamosan eltűnt 3,2 millió forintnyi banki számlakövetelés is. Csökkent a dr. Mengyi Roland vagyonnyilatkozatában szereplő pénzmegtakarítás, mégpedig 3,8 millió forintról 1,7 millió forintra.

Hitel és követelés

Egyed Zsolt esetében a 6 millió forintos készpénzállomány 8 millió forintra növekedett egy év alatt, a 4,3 millió forint tartozás viszont – 500 ezerrel – 3,8 millió forintra csökkent. Gúr Nándor az egy évvel korábbi állapothoz képest feltüntetett vagyon­nyilatkozatában egy 3,2 millió forint értékű önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást.

Jelentősen változott dr. Répássy Róbert esetében is a megtakarítás és a tartozás rovat tartalma. Egy évvel korábban nem volt megtakarítása a képviselőnek, a helyzet tavaly megváltozott, ez 1,4 millió forint megtakarítást jelentett. Szembetűnőbb a változás a tartozásállományban: egy esztendő alatt a képviselő hitelállománya 1,6 millió forintról 8 millió forint felé emelkedett.


Megyénk országgyűlési képviselőinek vagyonnyilatkozataiból tallóztunk

Csöbör Katalin, Fidesz-KDNP (egyéni, 1. sz. választó­kerület, Miskolc)

  • Ingatlan: 714 nm ingatlan 80 nm lakóházzal (Alsózsolca) 1/2-ed tulajdonrésze; 1040 nm ingatlan 270 nm lakóházzal (Alsózsolca) tulajdonos; 2160 nm gyümölcsös (Alsózsolca) tulajdonos
  • Jármű: Skoda személygépkocsi
  • Megtakarítás: nincs
  • Tartozás: 3 247 052 forint hitel
  • Jövedelem, cégérdekeltség: nincs
  • Dr. Varga László, MSZP-Együtt-DK-PM-MLP (egyéni, 2. sz. választókerület, Miskolc)

  • Ingatlan: 57 nm társasházi lakás (Miskolc) 1/2-ed tulajdonrésze, 675 nm belterületi telek 151,4 nm lakóházzal, 19,7 nm garázzsal (Miskolc) 2/5-öd tulajdonrésze; 635 nm telek 30 nm bontandó lakóházzal (Miskolc) 1/2-ed tulajdonrésze
  • Jármű: Opel Insigna 2.0 személygépkocsi
  • Megtakarítás: 5 887 849 forint lakástakarék-pénztár
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: nincs
  • Riz Gábor, Fidesz-KDNP (egyéni, 3. sz. választókerület, Ózd)

  • Ingatlan: 832 nm ingatlan (Ózd) 98 nm lakóházzal 1/2-ed tulajdonrésze; 719 nm ingatlan (Ózd) 100 nm lakóházzal 1/2-ed tulajdonrésze
  • Jármű: BMW X3 személygépkocsi, Honda PC-800 motorkerékpár
  • Megtakarítás: 16 600 000 forint K&H-részvény, 7 200 000 forint K&H tőkevédett befektetési jegy, 2 500 000 készpénz, 1 850 000 forint pénzintézeti számlakövetelés
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: miniszteri biztos (Miniszterelnökség) 523 515 forint, Ózd-Form Bt., kültag
  • Demeter Zoltán, Fidesz-KDNP (egyéni, 4. sz. választókerület, Kazincbarcika)

  • Ingatlan: 2237 nm ingatlan (Bánhorváti, Lázbérc) lakóházzal 1/2-ed tulajdonrésze
  • Jármű: Opel Insignia, Opel Astra személygépkocsik
  • Megtakarítás: 345 000 forint megtakarítás takarékbetétben, valamint 1 321 377 forint pénzintézeti számlakövetelés
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: nincs
  • Dr. Hörcsik Richárd, Fidesz-KDNP (egyéni, 5. sz. választókerület, Sátoraljaújhely)

  • Ingatlan: 1340 nm belterületi telek (Sárospatak) 218 nm-es lakóházzal és gazdasági épülettel 1/2-ed tulajdonrésze
  • Jármű: Renault Latitude
  • Megtakarítás: 1 780 000 forint készpénz, 1 757 532 forint pénzintézeti számlakövetelés, 3 003 174 forint értékű pénzintézeti számlakövetelés devizában
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: Debreceni Református Hittudományi Egyetem (részmunkaidős egyetemi tanár) 311 800 forint/hó, Prec-Cast Kft. (felügyelőbizottsági tag) 2000 euró/év, Dynamis Kft. (tulajdonos) 30 százalék tulajdonrész
  • Dr. Mengyi Roland, Fidesz-KDNP (egyéni, 6. sz. választókerület, Tiszaújváros)

  • Ingatlan: 2992 nm szántó (Sajóörös) 1/2-ed tulajdonrésze; 564 nm lakóház és udvar (Sajóörös) 1/2-ed tulajdonrésze (öröklés, 2013); 37 nm lakás (Tiszaújváros) 1/4-ed tulajdonrésze (öröklés 2013)
  • Jármű: nincs
  • Megtakarítás: 1 731 000 forint pénzintézeti megtakarítás
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: nincs
  • Tállai András László, Fidesz-KDNP (egyéni, 7. sz. választókerület, Mezőkövesd)

  • Ingatlan: társasház 74 nm (Mezőkövesd) 1/2 részben; garázs 15 nm 1/2 részben; lakóház, iroda 65 nm 1/2 részben; 550 nm üdülőtelek (Bogács) 94 nm ház 1/2 részben; belterületi ingatlan 389 nm 1/2 részben; családi ház + 775 nm telek (Mezőkövesd) 1/2 részben; társasház 54 nm 1/2 részben; szántó 19 280 nm (Görbeháza) 1/2 részben; pince 15 nm (Bükkzsérc) tulajdonos (2013)
  • Jármű: nincs
  • Megtakarítás: OTP Optima Befektetési Alap 7 795 299 forint, OTP Pénzpiaci Alap 21 987 472 forint, OTP Dupla Fix II. Alap 5 790 878 forint, OTP Aranygól Befektetési Jegy 5 775 070 forint, Forrás T Részvény 64 594 forint, 28 874 389 forint pénzintézeti számlakövetelés
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: államtitkár 997 200 forint/hó, szellemi tevékenység (Saldó Zrt.): 270 000 forint/hó, megbízási díj szerkesztői tevékenység (Kompkonzult Kft.) 249 638 forint/hó
  • Egyed Zsolt (Jobbik Magyarországért Mozgalom országos lista, megyénkbeli származású képviselő)

  • Ingatlan: 55 nm társasházi lakás (Miskolc); 100 nm lakóház 1150 nm telken (Ragály), 1/2-ed részben
  • Jármű: BMW 525 Touring személygépkocsi
  • Megtakarítás: 5 000 000 forint életbiztosítás, 3 500 000 forint életbiztosítás, 8 000 000 forint készpénz
  • Tartozás: 3 800 000 forint hitel
  • Jövedelem, cégérdekeltség: nincs
  • Gúr Nándor (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP országos lista, megyénkbeli származású képviselő)

  • Ingatlan: lakóház 28 nm lakás (Miskolc) 1/2-ed tulajdona; 739 nm telek 151 nm lakóházzal (Törökbálint) 1/2 részben
  • Jármű: Mazda 6 személygépkocsi
  • Megtakarítás: 3 211 000 forint önkéntes nyugdíjpénztár
  • Tartozás: nincs
  • Jövedelem, cégérdekeltség: egyéni vállalkozás 58 800 forint, Busszola Bt. (25 százalék), Best GT Audit Kft.(40 százalék)
  • Dr. Répássy Róbert (Fidesz-KDNP országos lista, megyénkbeli származású képviselő)

  • Ingatlan: társasház 108 nm (Miskolc) 1/2 részben; társasház 51 nm (Miskolc) 1/2 részben
  • Jármű: Opel Astra 1.6 személygépkocsi
  • Megtakarítás: 1 478 333 forint takarékbetét
  • Tartozás: 8 036 835 forint hitel
  • Jövedelem, cégérdekeltség: ügyvédi iroda 100 százalék tulajdoni arány, tevékenysége szüneteltetve; oktatási tevékenység, Igazságügyi Minisztérium 30 000 forint; oktatási tevékenység, Pázmány Péter Katolikus Egyetem 15 000 forint; oktatási tevékenység Advocat Alapítvány

  • 135 000 forint


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában