Helyi közélet

2017.02.13. 12:27

Kettévágta a fákat a jég Cigándon

Cigánd - „Az egykori cigándi komphoz vezető utat teljesen elöntötte a Tisza vize, a csonka járónál nyalogatja a jég a töltés falát, a nagycigándi járónál pedig tisztán lehet hallani és látni a Tisza igazi erejét” – tudtuk meg Oláh Krisztiántól, Cigánd polgármesterétől, aki hozzátette, befagyott csónakokkal, a jég által kettévágott fákkal találkozhatnak azok, akik tesznek egy sétát a töltésen.

„1986-ban volt hasonló jelenség a Tiszán, ami azt jelenti, hogy az általános iskolás gyerekek még talán sohasem látták a szeretett folyónk eme tulajdonságát. Érdemes ezt is megnézni. Attól azonban óva intenék bárkit is, hogy a jégre lépjen, akár csak a szélére is, hiszen a jég alatt óriási a sodrás. Reméljük, hogy a víz teszi a dolgát a maga megszokott módján és szépen csendben elvonul” – tette hozzá Cigánd polgármestere.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában