Helyi közélet

2017.02.02. 11:22

Az örök dac. Hogy hátha. Mégis

Miskolc - Mi értelme van színházat csinálni. A sziszifuszi felfogás: mindig visszamenni a kőért. Interjú Fábián Péterrel, az Elza pilóta... című előadás társszerzőjével, társrendezőjével.

Miskolc - Mi értelme van színházat csinálni. A sziszifuszi felfogás: mindig visszamenni a kőért. Interjú Fábián Péterrel, az Elza pilóta... című előadás társszerzőjével, társrendezőjével.

Babits Mihály kevéssé ismert prózai munkáját, az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című – utolsó – regényét használja most születő miskolci előadásához a k2 Színház két alapítója. Fábián Péter és Benkó Bence átirata azt vizsgálja, mivé teszi a változás az embert, mi mindenhez lehet hozzászokni. Van-e más választás, mint a betagozódás. Vagy felülni egy űrhajóra másik univerzumot választva. Vagy lehetséges-e harcolni. Fábián Pétert kérdeztük.

Milyen független színházi alkotóként felkérést kapni kőszínházi munkára?

Fábián Péter: Az eddigi tapasztalataink alapján ez nem annyira természetes. Már többször próbáltunk kőszínházakkal közös produkciót létrehozni, de eddig ez rendre befuccsolt. Aztán Béres Attila elkezdett érdeklődni a k2 iránt. Megnézte előadásainkat. Majd előállt az ötlettel: mi lenne, ha dolgoznánk a színházában. Nem a teljes csapatunknak szólt a meghívás, csak négyünknek, de nagyon felemelő érzés, hogy kipróbálhatjuk magunkat ilyen körülmények között is.

Miért mondja, hogy felemelő?

Fábián Péter: A mi színházunk független, a működésünk nagyon sokszor magáról a túlélésről szól. Nincs elég időnk és elég anyagi fedezetünk, hogy például a látvánnyal, a fényekkel, a kellékekkel úgy operálhassunk, ahogyan szeretnénk. Ezek a feltételek az itteni működés hétköznapi részei. Ez most minket szolgál. Használhatjuk az egészet.

És miben épül az együttműködésük által a kőszínház?

Fábián Péter: Attilának az a koncepciója, hogy a Játékszín hangsúlyosan a színházi kísérletek terepe legyen. Úgy tudom, eddig is itt voltak ilyen szempontból a legbátrabb előadások. Az volt a kérése, hogy amit csinálunk, a kortárs színházi kísérlet része legyen. Teljesen szabad kezet kapunk, és meglátjuk, hogy ez elindít-e a miskolci nézőkkel valamiféle párbeszédet.

A műsortervben A ma esti előadás címmel hirdették az önök bemutatóját. Hogyan lett ebből egy teljesen átírt Babits Mihály-adaptáció, az Elza, vagy a világ vége?

Fábián Péter: A ma esti elő­adást munkacímként ajánlottuk, hogy majd megtöltjük tartalommal. Amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy miről is szeretnénk beszélni, mindig a minket mostanában visszatérően foglalkoztató témához jutottunk. A háborúhoz. A háború kitörésének lehetőségéhez, az ezzel kapcsolatos aggodalmakhoz. Mit lehet tenni egy olyan világban, ahol ez már megtörtént. Így akadtunk rá Babits Mihály „elveszett” regényére, az Elza pilótára. Általában nagyon bátran nyúlunk hozzá a regényekhez. Ezt is kiindulópontként kezeltük, nagyon izgalmasnak találtuk azt a világot, amit Babits kitalált. És táplálta a formai kíváncsiságunkat is: a regény egyik szála tudományos-fantasztikus, a másik mérhetetlenül patetikus, didaktikus és unalmas elbeszélés. Hogyan lehet ezt a kettőt a mi színházi előadásunkban összekapcsolni.

A háború témáját a világ drámairodalma bőségesen feldolgozta. Nem elég bőségesen ahhoz, hogy célravezetőbb legyen abból választani egy kompakt művet?

Fábián Péter: Sok minden szólt amellett, hogy ne ezt tegyük. Maga a felkérés is: Attila kifejezetten azt szerette volna, ha ezt mi írjuk. Az is behatárolta a lehetőségeinket, hogy hány színésszel dolgozunk együtt. Bár tényleg fáradságosabbnak tűnik az általunk járt út, de közben temérdek kreativitást is felszabadít. A színészek rengeteg szöveget tettek hozzá. És a saját szájunk íze szerint alakíthatjuk a történetet. Ez mérhetetlenül nagy szabadságot ad a tekintetben, hogy merre visszük tovább a cselekményt, és milyen lesz az egész stílusa. Ha előveszünk egy kész művet ugyanerről a témáról, azzal persze rengeteg munkát megspórolhatunk. De be is zár a szöveg börtönébe. Hogy úgy mondjam.

Babits Mihály művében alaphelyzet az örök háború. A „mindig háború van” megállapítása kikívánkozik-e a színpadi történeten túli világba is?

Fábián Péter: Mi ezt nem akartuk eldönteni. Azzal a gondolattal játszottunk, hogy ha kitör a háború, és ez válik hétköznapivá, az milyenné formálja át az embert.

Jó, a mi valóságunkban formálisan nincs háború, de a közbeszéd harci fordulatokkal teli, és látni, hogy a viselkedés hogyan alakul ehhez a helyzethez, hogyan fordulnak szembe egymással emberek…

Fábián Péter: …ez a hétköznap…

…ez eléggé borzasztó.

Fábián Péter: A mi előadásunk világa sok hasonlóságot mutat ahhoz, ahogyan most élünk. Próbáljuk minél több humorral feloldani annak az abszurditását, hogy bármit lehetséges megszokni. Elza karakterén keresztül lehet azon gondolkodni, hogy mi az, amit már nem lehet és nem szabad megszokni. Hol van az a pillanat, amikor már rá kell kérdezni erre az egészre: mi van itt? És ha senki nem hall meg semmit, akkor feladni, és vagy betagozódni ebbe a világba, ha ez a világ. Vagy elmenni akár egy másik bolygóra. Persze, ez már a költészet.

Hol van az a pillanat? És miért nem venni észre, hogy korhoz alkalmazkodó viselkedésként sem normális háborúra alkalmatlan nyomorékká tenni újszülötteket, vagy tarkón lőni a nagymamát.

Fábián Péter: Ez eléggé kortárs probléma is lehet. Döbbenetes, hogy jön egy rendszer emberileg, erkölcsileg abszurd, addig elfogadhatatlan körülményekkel és elvárásokkal. Egy hét, néhány hónap, és azon kapja magát az ember: az egész hétköznapivá válik. Megszoktam. Lehet, hogy ez határtalan? Bármeddig fokozható az abszurditás? Mindenhez hozzá tudunk szokni? Igazából eljutunk addig a kérdésig, mi választ el minket az állatoktól. Ez Babits számára is probléma: emberség kontra darwinizmus. Ennek hol van a határa? Igazából nem tudom, hol van ennek a határa. Ha van. Ezt feszegetjük. Milyen ez a világ, ahol azt nézik hülyének, aki könyvekkel akar háborúba menni, mint Elza. Ma is annak néznénk persze egy ilyen embert, de nekünk ő a főhősünk. És akkor mindenki elgondolkodhat ezen: hol tartunk a folyamatban, Babitshoz képest.

És hol? Nincs más kiút, mint az utópia, Babitsnál?

Fábián Péter: Nem olyan nagy spoilerezés, ha elárulom: az első felvonás végén véget kellene érnie az előadásunknak. Ami addig történik, a valóságban azt már nem lehet továbbgondolni. És ezért van ez az elképesztő agyrém második felvonás. Hogy akkor legyen űrhajó, összeesküvés, valami, hogy legalább a fantáziánk révén túléljük.

Vizsgálható ez nemzedéki kérdésként is?

Fábián Péter: Fogalmam sincs. Nem úgy állunk hozzá, hogy mi fiatalok vagyunk és megmutatjuk, hogy mi a bajunk. Arról beszélünk, amit a világban tapasztalunk.

Arra gondoltam, hogy a világ változásaihoz való viszony generációs különbségként is értelmezhető. Az idősebbek hajlamosak akár a nosztalgia, akár az erkölcs nézőpontjából figyelni, ami történik. Az új generációk számára a verseny vagy a harc a boldogulásért talán inkább: tény.

Fábián Péter: Igen, tapasztalok ilyet a mi generációnkban. De ennek a viselkedésnek a kritikáját is. Gyakran kérdezzük magunktól, mi az értelme, ha készítünk egy előadást. Van-e ennek bármiféle következménye? Vagy olyanok vagyunk, mint ez az Elza, nyomatjuk a kis idézeteinket, próbálunk hol humorral, hol komolyan beszélni valamiről, és ettől függetlenül a világ ugyanúgy halad abba az irányba, amerre éppen halad.

Őszintén érdekelne a válasza.

Fábián Péter: A válasz: fel kell ülni egy űrhajóra és elhúzni innen. Vagy mégis, fel kell venni a harcot a harc ellen.

A közönség részéről komoly az érdeklődés a jó minőségű színház iránt.

Fábián Péter: Igen. De min változtat a színház. Sziszifuszi módon fogom fel: pontosan tudjuk, hogy a követ nem lehet felgörgetni a hegy tetejéig. Mégis mindig vissza kell érte menni. Biztosan nem tudjuk majd felgörgetni. Van benne egy ilyen örök dac, hogy hátha. Mégis. Ha még egyszer megfogalmazzuk a kérdést, ha másként tesszük fel. Akkor most hátha, mégis lesz valami.


Színlap: Elza, vagy a világ vége

hadművelet két részben

Bemutató előadás: 2017. február 3., 19:00, Játékszín, Miskolc

Szereplők:

  • Miskolczi Elza, lányka: Prohászka Fanni
  • dr. Miskolczi Mózes, apja és szülész­orvos: Harsányi Attila
  • Miskolcziné Görömbölyi Mária, anyja: Szirbik Bernadett
  • Miskolczi Máté, testvére és ezredes
  • Miskolczi Márk, testvére és százados
  • Miskolczi Lukács, testvére és hadnagy
  • Miskolczi János, testvére és tizedes
  • Miskolczi Gáspár, testvére és közlegény
  • Miskolczi Menyhért, testvére és közlegény
  • Miskolczi Boldizsár, testvére és halott: Farkas Sándor
  • Babits Mihály, Nyugatos kém
  • Cenci, bejárónő: Fandl Ferenc
  • Káder Kata, kommunista kém
  • Mályi Margit, Csaba párja: Czakó Julianna
  • Nyilas Mihály, nemzetiszocialista kém
  • Arnóti Dezső, Elza szerelme: Feczesin Kristóf
  • Radostyán Tihamér, „kalóz”: Rózsa Krisztián
  • Hejő Csaba, közlegény: Kokics Péter
  • Bőcsi Jónás, tanító és pap: Szegedi Dezső
  • Görömbölyiné Neumann Magdolna, nagymama: Molnár Anna
  • Dramaturg – Sényi Fanni

    Látvány – Jeli Sára Luca

    Zene – Horváth Szabolcs

    Rendezőasszisztens – Együd Tünde

    Súgó – Márton B. András

    Író/rendező – Fábián Péter, Benkó Bence


    k2, a független színházi műhely

    A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, mely a Kaposvári Egyetem akkor másodéves színészhallgatóiból szerveződött. A csapatot két, akkor másodéves hallgató, Benkó Bence és Fábián Péter közösen alapította. Az évek során a k2-höz alsóbb éves színészhallgatók is csatlakoztak, kialakult egy kisebb „kör” az egyetemen, akik visszatérő színészei voltak a formálódó társulatnak. Idővel csatlakozott a műhelyhez látványtervező, menedzser, dramaturg, rendezőasszisztens is, lassanként létrejött egy állandósulni látszó társulat. 2011-ben létrejött a k2 Színház Alapítvány, és még ugyanebben az évben az együttes felvételt nyert a Független Előadó-művészeti Szövetségbe (FESZ), melynek azóta is tagja. A k2 kezdetben a Kaposvári Egyetemen működött – egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan hozták létre és játszották a hallgatók előadásaikat – azonban ahogy közeledett az egyetemi évek vége, a csapat „felköltözött” Budapestre és azóta is itt tevékenykedik mint állandó játszóhellyel nem rendelkező független társulat.

    A k2 Színház díjai, elismerései: Thealter Helyspecifikus Projekt Fődíj, FESZ „legígéretesebb pályakezdő” díja, Jurányi-díj, Kritikus-díj Különdíj-jelölés (Forrás: k2szinhaz.hu)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában