Helyi közélet

2017.02.22. 16:56

A Matyó Húsvét tavaly is sok vendéget vonzott Mezőkövesden

Mezőkövesd - Az év két legerősebb hónapja ezúttal is a július és az augusztus volt.

Mezőkövesd - Az év két legerősebb hónapja ezúttal is a július és az augusztus volt.

„Jól alakult a tavalyi esztendő, a vendégek és vendégéjszakák száma is nőtt 2015-höz képest Mezőkövesden” – tudtuk meg Lázárné Csirmaz Henriett-től, a Mezőkövesdi Tourinform Iroda vezetőjétől.

Tavaly a látogatók száma 50 000, míg a vendégéjszakáké több mint 150 000 volt, ami 4 százalékos emelkedést jelent az elmúlt évekhez képest. A külföldiek közül a lengyelek 56 százalékkal, a csehek 66 százalékkal, a szlovákok pedig 27 százalékkal több éjszakát töltöttek Mezőkövesd kereskedelmi szálláshelyein a KSH adatai alapján, és ebben nincsenek benne a magánszállások.

– A tartózkodás hossza alapján évek óta azt tapasztaljuk, hogy átlagosan 3 éjszakát töltenek itt a vendégek, míg a kereskedelmi szálláshelyek szobakihasználtsága az egész évet tekintve 37 százalék és 40 százalék közötti, szintén a KSH adatai alapján. Ez havonta változó képet mutat attól függően, hogy milyen évszakot tekintünk, hiszen nyáron több vendég tartózkodik Mezőkövesden – mondta Lázárné Csirmaz Henriett.

Erős főszezon

Megtudtuk, hogy az év két legerősebb hónapja ezúttal is a július és az augusztus volt összesen 60 ezer vendégéjszakával, ez az évesnek mintegy 40 százalékát teszi ki. Emellett a március is kiemelkedően alakult, ami a négynapos nemzeti ünnepnek és a húsvétnak volt köszönhető.

Az irodavezető elmondta, a rendezvények közül a Matyó Húsvét tavaly is sok vendéget vonzott, míg a Matyó Fesztiválhét elsősorban az itt és környékben élőket mozgatta meg, de a nagyobb események a turisták számára is vonzóak voltak. A Zsóry Fesztivált a rossz időjárás miatt el kellett halasztani, amit augusztus közepén egy pénteki napon rendeztek meg. A Mezőgazdasági Gépésztalálkozó időjárás szempontjából szerencsésen alakult, és most már elmondható, hogy a helyiek mellett az ország minden pontjáról felkeresik a vendégek.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában