Helyi közélet

2017.01.11. 18:51

Mínusz 10 alatt is sátorban

Miskolc - Ha nagyon fáznak, behúzódnak az egyik lépcsőházba, ahonnan nem zavarják el őket.

Miskolc - Ha nagyon fáznak, behúzódnak az egyik lépcsőházba, ahonnan nem zavarják el őket.

A hó éppen elkezdett szállingózni, a hőmérséklet olyan mínusz 4, mínusz 5 között lehet. Fázósan húzzuk fejünkbe a sapkát, tekerjük nyakunk köré a sálat, és elindulunk a két utcai szociális munkás után. Miskolc egyik külterületi részén vagyunk, a bozótosba visz az utunk. Sétálunk néhány percig, mire feltűnik a fák között két sátor. Az egyikben Gábor és Katalin lakik, a másikban az asszony unokatestvére, Miklós. Most csak a fiatal pár van „itthon”.

A Napfényt az Életnek Alapítvány szociális munkásai, Koltai Zsolt és Varga Gergely csomagokat húznak elő a szatyorból. Tisztasági csomag, egy kis élelmiszer, konzervek, zacskós leves és gyertyák. Ez utóbbi nemcsak fényt, de meleget is ad.

Két paplan

Katalin készségesen mutatja lakásként szolgáló sátrukat.

– Vágtunk egy kis akácfát. Van itt a környéken bőven. Abból van a sátor váza. Rászögeltünk rossz szőnyegeket, arra terítettük a nejlonokat. Azt az alapítványtól kaptuk. Más nincs rajta – mondja, s megengedi, hogy bekukkantsunk. – Ott egy matrac, van két paplanunk. Itt egy kis szekrény a ruháknak – sorolja. Ezzel be is fejeződik a berendezés ismertetése, mert más nincs a sátorban, nem is férne. A sátor előtt egy asztalka és egy kiszuperált fotel. Néhány fazék a földön, egy szatyorban kenyér. A másik sátor előtt Dózer kutya pihen békésen, ő jelenti a 3 fős társaság védelmét. Megtudjuk, ők még a mínusz 16 fokban sem mentek be az alapítvány éjjeli menedékhelyére.

Beszólnak

Az okokról érdeklődve Katalin csak annyit mond, ott nem jó, mert ott beszólnak az embernek, de még visszaszólni sem lehet.

– Úgy vészeltük át, hogy amikor már végképp nem bírtam a hideget, bementünk egy lépcsőházba. Az egyikben nagyon rendes emberek laknak a 10.-en. Azt mondták, menjünk csak nyugodtan, ha fázunk. De olyan ház is van, ahonnan kizavarnak minket. Nem vitatkozunk velük, akkor keresünk másik helyet – mondja sorsába beletörődve a mindössze 25 éves asszony. Kiderül, három gyereke van. Őket a volt férjének az apja neveli. Néha meglátogatja őket, de nem tudja magához venni a gyerekeket, ilyen körülmények közé „isten ments”!

– Sajnálom, hogy nem vagyunk együtt, de tudom, hogy jó helyen vannak, és ez megnyugtat – sóhajtja. Elmeséli, ő kap szociális segélyt, havi 22 800 forintot. Ez nagyon kevés, egy kis élelmiszert tudnak rajta venni. Kéregetésből élnek tulajdonképpen. Gáborral 3 éve vannak együtt, tervezik, hogy keresnek munkát és kibérelnek egy lakást vagy legalább egy szobát.

– Az is jó lenne, ha valahol, egy hétvégi házban meghúzhatnánk magukat, cserébe rendben tartanánk a kertet – teszi hozzá Katalin reménykedve. És még így is, hogy a város szélén, egy bozótos közepén élnek, még így is félniük kell a zaklatásoktól. Korábban felgyújtották a sátrukat, valamelyik nap pedig egy szintén hajléktalan ember „látogatta” meg őket. Azt akarta, hogy neki kéregessenek. Lett aztán ebből csetepaté, Gábor épp azt meséli a szociális munkásoknak, hogy védte meg magát.

Ez most jó

Gábor is mindössze 27 éves. Nem hisszük el, hogy nem fázik derékig érő munkáskabátjában.

– Jó vastag ez! Olyan, mint 3 pulóver – bizonygatja.

Hozzászokott a mínuszokhoz, vagy csak erősnek akar mutatkozni? Nem tudjuk, de szívesen mesél életéről. Nevelőintézet, nevelőszülők, onnan elszökött, nem tanult, megismerkedett az aknában élő hajléktalanokkal. Ott ugyan jó meleg volt, de rászoktatták az italra. Már 16 évesen megnősült, született egy gyereke is, aztán börtönbe került garázdaságért. Dolgozni is próbált, de mindenütt becsapták, nem fizették ki.

– Ahhoz képest, hogy bűnöző voltam, a mostani életem jó. 2013-tól vagyunk együtt Katalinnal. Lehet, hogy munkánk is lesz. Apámék falujában van egy erdő, ott tarvágás lesz, kapnék napi 5000 forintot.


Erőszakkal nem lehet

Miskolcon három szervezet látja el a hajléktalanok gondozását, tudjuk meg Végh Andrástól, a Napfényt az Életnek Alapítvány szakmai vezetőjétől. Az alapítvány területén 157 hajléktalan él az utcán, tehát összesen 800–1000-re tehető a számuk. Ez persze csak becsült adat, mert nem regisztrált mindenki. A 157 utcán élő ember közül körülbelül 40-en még a legkeményebb télben sem hajlandóak behúzódni az éjjeli menedékhelyre. Őket rendszeresen látogatják az utcai szociális munkások. Végh András felhívta a figyelmet: ha valaki a nagy hidegben hajléktalant lát veszélyben, hívja a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálatát: 46/530-268. Ha valaki eszméletlen állapotban van, ahhoz a mentőket kell hívni.


Túl vagyunk az idei tél eddigi leghidegebb éjszakáján, de a hétvégén csak rosszabb lesz. A mínusz 11 fokos hideg ellenére sok budapesti hajléktalan úgy döntött, inkább az utcán tölti az éjszakát. Őket az utcai gondozó szolgálat próbálta rábírni, hogy mégis menjenek szállóra, vagy ha nem sikerült, akkor pokróccal, meleg teával látta el őket. Pénteken elkísértünk az éjszakába két szociális munkást, hogy megnézzük, hogyan dacolnak az utcán élő emberek a farkasordító hideggel.

Boltok bejáratánál, szélvédett helyeken, összeguberált paplanok alatt, némi palackos borral tervezik átvészelni az idei tél eddigi leghidegebb éjszakáját azok az utcán élő budapestiek, akik nem mennek hajléktalanszállóra. Vannak, akik azért maradnak kint, mert utálják a tömeget, mások attól félnek, hogy be sem engednék őket, és van, aki hiába buszozna ki, úgyis leszállítanák útközben, mert büdös.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában