Helyi közélet

2017.01.05. 13:56

A miskolci sétáló, ahogy még sosem látta

Miskolc - Amíg Ön a szilvesztert pihente január elsejének délelőttjén, addig szorgalmas olvasónk lőtt pár fotót a kihalt sétáló utcáról.

Miskolc - Amíg Ön a szilvesztert pihente január elsejének délelőttjén, addig szorgalmas olvasónk lőtt pár fotót a kihalt sétáló utcáról.

Ha apokalipszisről szóló filmet szeretnénk forgatni kis költségvetésből, válasszuk január első napját: garantáltan üresek lesznek az utcák, a szilveszteri buli romjai pedig még díszletnek is jól jöhetnek.

Normális esetben a hónap első vasárnapján zsong a főutca a vásár miatt, ekkor kb. egy forintot sem tudtunk volna költeni a városban.

A harmadik képen ott van valaki! Sőt, több valaki!

Fotók: Fikusz B.


Fergeteges bulival köszöntötte Miskolc 2017-et

Miskolc - A kemény mínuszok sem akadályozták a miskolciakat, hogy utcabállal egybekötve búcsúztassák az óesztendőt és köszöntsék az újévet. A legkülönfélébb maszkokban érkezett és dudákkal felszerelt kilátogatók a Szent István téri koncertekkel és ünnepi tűzijátékkal hangolhattak a 2017-es évre.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában