Helyi közélet

2016.12.28. 18:42

Tragédia Borsodban: A mentőben halt meg a kétéves körömi kisfiú

Köröm, Miskolc - Agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják a körömi kisgyermek halálát.

Köröm, Miskolc - Agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják a körömi kisgyermek halálát.

Mint írtuk, már a mentők sem tudták megmenteni december 23-án egy 22 hónapos körömi kisfiú életét. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Nép­egészségügyi Főosztályának vezetője megerősítette értesülésünket, hogy járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják a gyermek halálát.

A tájékoztatás szerint december 23-án a mentőautóban meghalt a gyermek, amikor Köröm községből kórházba vitték. A tünetek alapján joggal felmerült a járványos agyhártyagyulladás gyanúja, ezért az esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház telefonon bejelentette a népegészségügyi feladatkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak.

Szükséges intézkedések

Mint megtudtuk, a területileg illetékes Miskolci Járási Hivatal népegészségügyi szakemberei azonnal megkezdték a helyszíni járványügyi vizsgálatot, amelynek célja a fertőzés veszélyének kitett, a gyermekkel szoros kapcsolatban lévő emberek felkutatása, a szükséges intézkedések megtétele volt. A járványügyi vizsgálat megállapította, hogy más beteg nincs az érintettek körében.

Az elhunyt gyermek közvetlen környezetében élőknek antibiotikumot adtak a további megbetegedések megelőzése érdekében. Asztalos Ágnes főosztályvezető hozzátette, hogy a kórboncnoki vizsgálatok még nem fejeződtek be. Bármi biztosat azt követően lehet majd tudni.

Akár pár óra alatt is halált okozhat

Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a járványos agyhártyagyulladás kórokozója (meningococcus baktérium, neisseria meningitidis) pontos szerocsoportjának laboratóriumi vizsgálattal történő igazolása folyik. „A meningococcus okozta megbetegedés cseppfertőzéssel terjed, legtöbbször gyors lefolyású agyhártyagyulladást, azonban sajnos néhány esetben pár óra alatt halálhoz vezető vérmérgezést okoz” – hangsúlyozta.

Mint ismeretes, legutóbb december elején Budapesten halt meg egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban.

ÉM-SZB



Miskolc - Járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy 22 hónapos kisgyermek halálát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője kedden.

Köröm, Miskolc - Valószínűleg agyhártyagyulladás okozta egy kétéves kisfiú halálát a Borsod megyei Körömben. Két napja lett rosszul, mentőt hívtak hozzá, de már ők sem tudtak segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában