Helyi közélet

2016.12.05. 18:07

Klik: Szerencsen indult az átalakítás

Szerencs - A Klik átalakítása után megyénkben adták át az első intézményeket.

Szerencs - A Klik átalakítása után megyénkben adták át az első intézményeket.

Mérföldkövéhez érkezett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakítása, az országban ugyanis elsőként megalakult szerencsi tankerület átvette a szolgáltatási területén működő oktatási intézményeket az önkormányzatoktól. Az ünnepélyes átadás-átvételi ceremóniát a szerencsi várban tartották szombaton.

Az iskolák átvétele nem azt jelenti, hogy az önkormányzatok elszakadtak volna az oktatástól, hanem éppen azt, hogy ezentúl együtt valósítják meg a működtetést, hangsúlyozta Szabó Árpád, a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatója.

Az irány megfelelő, ha az együttműködés olyan marad, mint eddig, akkor az eredmények is ezt fogják bizonyítani, jelentette ki Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere.

– Újabb nagy lépést tettünk előre, a felelősség összeadódik, többen többre jutunk. Ezentúl ketten gondoskodunk majd az iskolákról: az önkormányzat, mert az ő gyereke, és az állam, mert neki ez feladata – mondta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke. – Teljesítettük, amit a kerekasztal-egyeztetésen megígértünk: közelebb vittük a döntést oda, ahol a feladatokat teljesítik. Decentralizáltuk a folyamatokat, de a felelősséget nem leadni, hanem megosztani akartuk.

Mint elhangzott, december 15-ig minden önkormányzattal megtörténik a feladat ilyen típusú átvállalása, 483 egyedi megállapodást kötnek, az egyeztetés folyamatos. 443 esetben a megállapodások már a testületek előtt vannak, 34 esetben pedig még a határidőn belül a végére érnek az egyeztetésnek. Hat önkormányzattal érdemi véleménykülönbség alakult ki, ami miatt nem fogják aláírni a megállapodást, de ezeknél is elindult az egyeztetés.

– Itt valami más van, talán politika, vagy talán olyan érdekkülönbség, olyan megszólalások, amiből egy kicsit nehéz utána kikecmeregni –jegyezte meg az elnök.

Az átadás-átvételi megállapodásokat az öt intézményről az érintett települések polgármesterei – Koncz Ferenc Szerencs, Füzesséri József Szikszó, Posta György Tokaj és dr. Szemán Ákos Taktaharkány – írták alá Szabó Árpáddal.

Az ünnepi alkalmat az este folyamán jótékonysági bál zárta.

ÉM-HI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában