Helyi közélet

2016.12.27. 16:15

Agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy kisgyermek halálát Borsodban

Miskolc - Járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy 22 hónapos kisgyermek halálát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője kedden az MTI-vel.

Miskolc - Járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy 22 hónapos kisgyermek halálát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője kedden az MTI-vel.

Asztalos Ágnes tájékoztatása szerint december 23-án a mentőautóban meghalt egy 22 hónapos gyermek, amikor Köröm községből kórházba vitték.

A tünetek alapján felmerült a járványos agyhártyagyulladás gyanúja, ezért az esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház telefonon bejelentette a népegészségügyi feladatkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak.

A főosztályvezető közlése szerint a területileg illetékes Miskolci Járási Hivatal népegészségügyi szakemberei azonnal megkezdték a helyszíni járványügyi vizsgálatot, amelynek célja a fertőzés veszélyének kitett, a gyermekkel szoros kapcsolatban lévő emberek felkutatása, a szükséges intézkedések megtétele volt. A járványügyi vizsgálat megállapította, hogy más beteg nincs az érintettek körében.

Az elhunyt gyermek közvetlen környezetében élőknek antibiotikumot adtak a további megbetegedések megelőzése érdekében.

A szakember közleményében azt írta: a járványos agyhártyagyulladás kórokozója (meningococcus baktérium, neisseria meningitidis) pontos szerocsoportjának laboratóriumi vizsgálattal történő igazolása folyik, a meningococcus okozta megbetegedés cseppfertőzéssel terjed, legtöbbször gyors lefolyású agyhártyagyulladást, azonban sajnos néhány esetben pár óra alatt halálhoz vezető vérmérgezést okoz.

Hozzátette: a kórboncnoki vizsgálatok még nem fejeződtek be.

December elején Budapesten halt meg egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek az orvosok.

- MTI -


Köröm, Miskolc - Valószínűleg agyhártyagyulladás okozta egy kétéves kisfiú halálát a Borsod megyei Körömben. Két napja lett rosszul, mentőt hívtak hozzá, de már ők sem tudtak segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában