Helyi közélet

2016.12.30. 14:57

A Jobbik ellenzi a tököli rabkórház Miskolcra költöztetését

Miskolc - A Jobbik ellenzi, hogy a büntetés-végrehajtás tököli egészségügyi intézményét, központi kórházát Miskolcra költöztessék.

Miskolc - A Jobbik ellenzi, hogy a büntetés-végrehajtás tököli egészségügyi intézményét, központi kórházát Miskolcra költöztessék.

Jakab Péter a párt szóvivője, a miskolci közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője csütörtökön Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház előtt tartott sajtótájékoztatót erről. Azt mondta: tudomásukra jutott az a kormányzati szándék, hogy a csak tököli rabkórházként emlegetett intézményt Miskolcra, a megyei kórház egyik üres pavilonjába, az egykori szülészeti-nőgyógyászati épületbe költöztetnék.

Jakab Péter közölte, hogy írásban fordult a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához, azt tudakolva: igaz-e a hír? A szerdán kapott válasz azt volt: igaz, és a válaszlevélben az is szerepelt, hogy a kormány széleskörű egyeztetést folytatva határozott így - mondta.

A szóvivő hangoztatta: a Jobbik elutasítja ezt a kormányzati szándékot, szerintük ugyanis az intézmény alkalmatlan a rabok és a hozzájuk érkező látogatók fogadására, a megyei kórház így is túlzsúfolt, kevés az orvos és a szakdolgozó, hosszúak a várólisták.

"A megyei kórház a borsodi, miskolci betegeket lássa el, ne az ország bűnözőit" - jegyezte meg.

Hozzátette: a Jobbik választ vár Csiba Gábor kórházigazgató-főorvostól, Csöbör Katalintól, Miskolc fideszes országgyűlési képviselőjétől és Kriza Ákos polgármestertől is, hogy kikkel egyeztettek, mielőtt igent mondtak a kormány tervére, miért nem tájékoztatták a miskolciakat, miért nem kérték ki a véleményüket, végiggondolták-e, milyen hatással lennének a rabok és látogatóik a biztonságra.

A rabkórház elleni tiltakozás módjáról a Jobbik miskolci és megyei elnöksége a napokban hoz döntést - mondta Jakab Péter, aki szerint vélhetően azért született ilyen határozat, mert a tököli kórház túlzsúfolt, amit ombudsmani vizsgálat is megállapított.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában