Helyi közélet

2016.11.28. 23:48

Miskolci kábel tengerentúlra

Miskolc - Az Egyesült Államokban működő CTC Global, valamint az új-zélandi Prysmian New Zealand kábelgyár vezetése látogatott a napokban a FUX Zrt.-hez.

Miskolc - Az Egyesült Államokban működő CTC Global, valamint az új-zélandi Prysmian New Zealand kábelgyár vezetése látogatott a napokban a FUX Zrt.-hez.

A tárgyalásokat követően Dr. Barkóczi István vezérigazgató tájékoztatása szerint az amerikai céggel, egy képviseleti szerződést írtak alá, melynek értelmében egy új szabadvezeték gyártását indíthatja el a FUX. Európában, Belgiumon kívül másodikként kezdhetik el a szénszálas, nagyfeszültségű távvezeték gyártását.

Ennek nagy előnye, hogy a szénszál könnyűvé teszi a vezetéket, gyakorlatilag nincs a hálózaton úgynevezett váltakozó áramú többletveszteség, és a nagyobb oszloptávolságok miatt a telepítési költségei is alacsonyabbak lehetnek. Ezzel a megoldással a magasabb hőmérsékleten való üzemeltetés is elérhető, a hagyományos 80oC helyett akár 240 oC-on. Ez a két tulajdonság biztosítja azt, hogy ugyanazon a távolságon az oszlopok megtartásával – csak a vezetékek cseréjével - kétszeres mennyiségű villamos energiát lehessen továbbítani, ha az energiaigény hirtelen megnövekszik.

A 25 éves jubileumát ünneplő FUX Zrt. tulajdonosa szintén a napokban tárgyalt az új-zélandi Wellingtonból érkező kábelgyár vezetőjével és műszaki szakembereivel. Ők olyan új FUX-os fejlesztések iránt érdeklődtek, amely már több külföldi villamos hálózatot működtető cég érdeklődését is felkeltette. A nagy térkitöltésű profilos alumínium huzalból gyártott vezeték know-how értékesítéséről folytatott megbeszélések eredményeként a közeljövőben ezen újfajta távvezetékek gyártásában működik majd együtt az új-zélandi cég és a FUX Zrt.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában