Helyi közélet

2016.11.01. 09:00

Felokosított nadrággal nyertek különdíjat a miskolci középiskolások

Miskolc - Közönségsiker lett két miskolci középiskolás innovatív találmánya.

Miskolc - Közönségsiker lett két miskolci középiskolás innovatív találmánya.

Okosruhák fejlesztésére írt ki pályázatot az Ericsson „Hackeld meg a divatot” szlogennel.

Látványosat. Egyedit

A SzerCODE Challenge nevű versennyel arra vállalkoztak, hogy közelebb hozzák a technológia és a divat világát. Egy ruhadarabból vagy elektronikai eszközből könnyen újszerűt, látványosat, egyedit és akár többfunkciós öltözetet is alkothatunk a kiírás szerint. Négy kategóriában különböző korcsoportokban jelentkezhettek a versenyzők, a nyár folyamán okosruha-készítő foglalkozásokat is tartottak több nagyvárosban.

A Földes Ferenc Gimnázium 10. osztályában, speciális matek szakon tanuló Gyulai Márton és Juhász Dávid úgy döntött, hogy részt vesznek a versenyen, a Play Pocket nevet kapó eszközük kitalálásához az a probléma adta az alapötletet, amikor valakinek tele van mind két keze, de kezelni szeretné a mobiltelefonját.

– Olyan kategóriában indultunk, ahol vezeték nélkül kellett kommunikálnia a felokosított ruhadarabnak valamely eszközzel, jelesül a mobiltelefonnal – magyarázta el Gyulai Márton, aki már foglalkozik egy ideje programozással és elektronikával, tervei szerint mérnök szeretne lenni.

Kétoldali tappancs

– Azt találtuk ki, hogy a nadrág szárába épített két érzékelővel irányítanánk néhány funkcióját a mobiltelefonnak, így nem kell hozzá szabad kéz, elég a karunkkal vagy a csuklónkkal megnyomni – teszi hozzá az informatikusnak készülő Juhász Dávid.

A kétoldali tappancs rövid és hosszú megnyomást érzékel és alkalmas arra, hogy zenehallgatás közben zeneszámot léptessünk oda-vissza, megállítsuk, újraindítsuk, hívást vegyünk fel vagy tegyünk le. Egy plusz funkció, hogy legalább öt másodperces nyomva tartás után a telefon jelzést ad, így könnyen megtaláljuk, ha például nem emlékszünk, hová tettük a lakásban.

Átalakítás után

Ehhez persze Bluetooth-távolságon belül kell lennie, a két tappancs ugyanis vezetékkel csatlakozik egy irányítóegységhez, ami viszont vezeték nélkül kommunikál a telefonnal.

A fiatalok egy üzletben kapható vezérlőt használtak és alakították a saját elképzelésükhöz, állításuk szerint a mobilra készült program megírása már nehezebb feladat volt, ugyanis saját program készült az eszközhöz.

A pályázathoz szükséges kisfilmet az utolsó héten forgatták és a beadás előtti éjszakán vágta meg Márton. A döntőt a Kutatók Éjszakáján tartották a fővárosban, ahol a miskolci párosnak a közönségdíjat sikerült elnyerni.

Ezt nem is gondolták!

Mint mondják, nem gondolták volna, hogy ilyen sikere lesz a Play Pockitnak, nagyon sokan gratuláltak nekik és biztatják őket, egy start up cég is megkereste őket azóta. Sokat tanultak a verseny alatt, jó kapcsolatokat sikerült kiépíteni, ami nagy lökést adott nekik. Az eszközzel most újabb versenyeken neveznek, de már más ötleteik is vannak, amit szeretnének megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában