Helyi közélet

2016.11.08. 10:14

Dajkamese volt a juttatás?

Borsod-Abaúj-Zemplén - A dolgozók már nem hisznek a bérkiegészítésben és a béremelésben sem.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A dolgozók már nem hisznek a bérkiegészítésben és a béremelésben sem.

Már több mint 20 éve dolgozom az egyik óvodában pedagógiai asszisztensként, de a fizetésem mindössze 94 ezer forint. Azaz ennyit kapok kézhez. A kollégáimmal együtt fel vagyunk háborodva, hogy bár megígérték a kétszeri bérkiegészítést és a januári béremelést, de az előbbit nem kaptuk meg, az utóbbiba pedig már nem is hiszünk. A minimálbér állandóan emelkedik, így a pályakezdők majdnem annyit keresnek, mint akik már 25 éve dolgoznak. Azt sem értjük, hogy miért kellett a pedagógusoknak olyan sokat emelni, abból a pénzből miért nem lehetett egy kicsit lecsípni a mi fizetés­emelésünkre is? – tette föl a kérdést egy miskolci dolgozó, aki kérte, nevét ne írjuk meg, hiszen nem nyilatkozhat.

Háborognak

A dajkák és a pedagógusok munkáját segítő dolgozók háborognak, és azt kérdezik, ők miért nem kapták meg a helyettes államtitkár által fél éve megígért bérkiegészítést. Az egyik dajka már nyáron levelet írt szerkesztőségünknek, mert szerinte rendkívül igazságtalan, hogy a beharangozott bérkiegészítést a Klik-hez tartozó intézményekben megkapták a dolgozók, az önkormányzati és egyéb fenntartásúakban pedig csak ott, ahol a fenntartó ki tudta gazdálkodni. Lapunk akkor is és most is kérdezte a miskolci önkormányzatot, számíthatnak-e a miskolci dolgozók a helyettes államtitkár által beígért kétszer 35 ezer forint bérkiegészítésre, de válasz akkor sem és most sem érkezett.

Ígérték

Makár Barnabásnétól, a Pedagógusok Szakszervezete miskolci, óvodai titkárától azonban megtudtuk, nyáron ígéretet kapott Kiss Gábor alpolgármestertől, hogy a város vezetése keres valamilyen forrást a juttatásra. Ez azonban azóta sem történt meg, az erről szóló tárgyalás időpontját pedig többször is elhalasztották. Megyénkben egyébként nagyon vegyes a kép. Az egyházi fenntartású intézményekben sem kapták meg mindenhol a kétszer 35 ezer forintot, és az önkormányzatiaknál sincs egység. Van olyan önkormányzat, amelyik tudta biztosítani az összeget, van, amelyik helyette másféle béren kívüli juttatást adott, és akad olyan önkormányzat is, ahol a polgármester nem is tud arról, hogy bérkiegészítés járna a dolgozóknak.

– A pedagógusok munkáját segítő dolgozók 80–90 ezer forintot kapnak kézhez, ami nagyon kevés. Reménykednek a megígért, januári béremelésben, ami 7+3 százalékot jelent majd. 7 százalék mindenkinek jár, a 3 százalékot az intézményvezető osztja el. Bár ilyen csekély bérnél jobb lenne, ha mindenki hozzájutna a 10 százalékos emeléshez – jegyezte meg Makár Barnabásné.

ÉM-HE


"Egy fillért sem kaptunk"

Borsod-Abaúj-Zemplén - Háborognak a dajkák. Nekik miért nem jutott bérkiegészítés és fizetés­emelés?

 

 

 

Videó: Nem kapnak a pluszjuttatásból, aggódnak az önkormányzati alkalmazottak

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kétségbeestek az önkormányzati óvodáknál dolgozó dajkák, attól félnek, nem kapnak abból a kétszer 35 ezer forintos pluszjuttatásból, amit a nevelést-oktatást segítőknek szánt a kormány.

 

"Már 24 éve dolgozom, és csak 88 ezer forint a fizetésem"

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Facebookon tiltakoznak a dajkák és a kisgyermeknevelők alacsony fizetésük miatt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában