Helyi közélet

2016.10.09. 21:46

„Szinte kiéheztek a tanulásra” - Aki akar, most ingyen tanulhat

Miskolc - Egyre többen tudják: korhatár nélkül bárki ingyen szerezhet meg két szakmát.

Miskolc - Egyre többen tudják: korhatár nélkül bárki ingyen szerezhet meg két szakmát.

Jóval 50 felett is lehet új pályát választani vagy módosítani. Mindezt igazolja Cindula Gábor története, aki újra az iskolapadba ült, hogy megvalósítsa régi álmát és elektrotechnikai technikus lehessen.

A felnőttképzésre járók motiváltak és lelkesek." Baghyné Urbán Ilona

– Érettségi után tévé- és rádióműszerész akartam lenni, de épp akkor megszűnt ez a képzés Miskolcon – meséli Gábor. – Mindig is a gyenge ­áramú készülékek érdekeltek. Végül villanyszerelőként dolgoztam sokáig, 15 évig, majd voltam üzletvezető, kereskedelmi vezető, jelenleg pedig biztonsági és vagyonőr – ismerjük meg eddigi pályáját.

Gábor azonban az egyik nap azt olvasta az újságban, hogy két miskolci szakközépiskolában felnőtteknek is indítanak elektrotechnikai technikusi képzést. Rögtön jelentkezett.

Az első évben nem volt meg a létszám, de az idén szóltak neki az egyik iskolából, hogy indul a képzés, úgyhogy ő is újra diák lehet. Gábor boldog és bizakodó. Heti háromszor kell oktatásra járnia, délután 4–8-ig. Elméletet és gyakorlatot is tanulnak, már beszámolót (dolgozatot) is írtak.

– Igaz, én vagyok a legidősebb diák az osztályban, de semmi gond, a fiatalok rendesek és rugalmasak. Igaz, az ő tudásuk korszerűbb, mint az enyém, de csinálni kell, és akkor nem lesz semmi probléma – vélekedik Gábor.

„Tanulni jöttünk”

– Rendkívül népszerűek egyes felnőttoktatási képzéseink – árulja el lapunknak Baghyné Urbán Ilona, a MSZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma igazgatója. – A kis- és középvállalkozások ügyintézője I. és II. képzésünkre nem kevesebben mint 150-en jelentkeztek. Nem csoda, hiszen 300 órás intenzív idegennyelv-oktatáson és 150 órás informatikai képzésen vesznek részt a felnőtt diákok, plusz vállalkozói ismereteket is szereznek. Akik már rendelkeznek informatikai ismeretekkel, azoknak nem kötelezőek ezek az órák, de a felnőttek lelkesek: azt mondják, tanulni jöttek, és szeretnék feleleveníteni a korábban megszerzett tudásukat. Ki vannak éhezve a tanulásra – fogalmaz az igazgató.

Kisebb volt az érdeklődés az elektrotechnikai technikus és a műszaki informatikus szakmák iránt. Ez utóbbira még olyan diák is jelentkezett, akinek felsőfokú végzettsége van.

– A felnőttképzésre járók motiváltak, lelkesek, a tanárok szerint felüdülés velük dolgozni – jelezte az igazgató.

Megtudjuk: a munkaerőhiány olyan mértéket öltött megyénkben is, hogy a cégek egymásnak adják a kilincset a szakgimnáziumban, hogy diákokat toborozzanak különböző munkahelyekre.

– Az egyik cég képviselője azt mondta, neki már az is elég, ha a tanuló fel tud mászni a létrára, csak jöjjön – meséli Baghyné Urbán Ilona.

Másba kezdenek

A felnőttoktatásról érdeklődtünk az Ózdi Szakképzési Centrumban is. Tóth Béla főigazgatótól megtudtuk: egyre inkább eljut az emberekhez az információ, hogy két szakmát ingyenesen lehet tanulni korhatártól függetlenül. Az Ózdi Szakképzési Centrum intézményeibe tavaly körülbelül 220-an jelentkeztek képzésre, az idén már 300-an. Nyolcféle szakmát sajátíthatnak el a diákok. A legtöbben munka mellett a második szakmát tanulják. Vagy az eddigi ismereteiket szeretnék bővíteni vagy pedig teljesen másba kezdenek, amivel eddig foglalkoztak.

Tóth Béla úgy véli, az ingyenes felnőttoktatás valószínűleg segít a munkaerőpiaci helyzet problémáin. Korábban, amikor fizetősek voltak a felnőttképzések, kevesen jelentkeztek, hiszen sokat kellett fizetni. A főigazgató hozzátette: a szakgimnáziumok és szakközépiskolák igyekeznek minél szélesebb körben elterjeszteni, hogy most már van lehetőség ingyenes szakmatanulásra, korhatár nélkül.

A felnőttoktatással kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Miskolci Szakképzési Centrumhoz, várjuk a választ.


Ha most vágna bele

Ha valaki ezek után szeretne belevágni a felnőttoktatásba, jó ha tudja: megyénkben három szakképzési centrum alakult, a miskolcin kívül a szerencsi és az ózdi. Érdemes mindenkinek a saját lakóhelye szerinti centrum honlapján tájékozódni az ingyenes felnőttoktatásról és a jelentkezés feltételeiről. Fontos tehát tudni, hogy korhatár nélkül mindenki ingyen végezheti el az első két OKJ-s képzést. A képzések akkor is ingyenesek, ha valakinek már van diplomája. Fontos tudni, hogy a felnőtt­oktatásban (esti tagozaton is) diákigazolvány igényelhető, ami a nappali rendszerű diák­igazolványokhoz hasonló kedvezményeket biztosít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában