Helyi közélet

2016.10.23. 10:45

Megtisztították az avasi temetőt

Miskolc - Az Avasi Műemlékeért Alapítvány kezdeményezte az akciót.

Miskolc - Az Avasi Műemlékeért Alapítvány kezdeményezte az akciót.

Az avasi református templom harangtornyánál várták szombaton délelőtt 10 órakor az önkénteseket "Az avasi műemlék temető gondozása" elnevezésű eseményre, amelynek során a jelentkezők közreműködésével megtisztították a temetőt az ott felhalmozódott szeméttől és elvégezték az elhanyagolt síremlékek karbantartását is.

Az önkéntes akció kezdete előtt Bánhidi Zoltán, az Avasi Műemlékekért Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy ilyen akciókkal szeretnék elérni, hogy Miskolc belvárosának egyik legszebb része valóban teljes pompájában mutatkozzon meg a miskolciak és az ide látogató turisták előtt. Birtha Melinda, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkésze elmondta, hogy elhelyezkedésénél fogva a temetőben és környékén olyan emberek is gyakran megfordulnak, akik nem nagyon vigyáznak a műemlék környezet épségére, tisztaságára.

Nemzeti emlékek

Az avasi református templom környezetét és a műemlék temetőt rendbetevő akcióhoz csatlakozott Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is. Aki külön köszönetet mondott az Avasi Műemlékekért Alapítvány önkénteseinek, akik kezdeményezői voltak a szemétszedésnek. Kiemelte, hogy olyan területről van szó, amelyen fontos nemzeti és miskolci történelmi emlékek is vannak, így kiemelten fontos azok megóvása. Örömét fejezte ki, hogy mindenszentek és halottak napja előtt tiszta sírkert várhatja majd az emlékezőket.

- ÉM-SZB -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában