Helyi közélet

2016.10.20. 23:04

A Patricius Borház lett az év pincészete

Bodrogkisfalud - A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete, a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.

Bodrogkisfalud - A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete, a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.

Az Év Pincészete címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette az bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben.

Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is.

A borház filozófiájának fontos része, hogy nagyra becsülik Tokaj-Hegyalja tradícióit, "tisztában vagyunk vele, hogy elődeink sokat elértek és azt is tudjuk, hogy ezeket a hagyományokat kell újra éleszteni és tovább adni, tradíció, érték, egyediség, egyensúly" ezek fejezik ki hitvallásunkat - tette hozzá.

A Patricius Borházat a Kékessy család alapította, amely a tizenhetedik századig visszanyúló szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkezik a tokaji borvidéken. A társaság szőlőbirtokai öt település határában, 85 hektáron, 7 dűlőben találhatóak. A pincészet 2013-ban megkapta a "Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet.

Mint Molnár Péter közölte: a birtok-szerkezet kialakítása nagyon tudatosan történt, a Kékessy család a sokszínűség és a gazdag talaj adottságok miatt választotta a több száz éves első osztályú dűlőket. A termő területeken egyaránt megtalálhatók fiatal és idős szőlőtőkék, a térség szőlőfajtáinak nagy része, a furmint, a hárslevelű, a sárga muskotály, a zéta és a kövérszőlő egyaránt.

A birtokigazgató szólt arról is, hogy a szőlő feldolgozásakor gravitációs technológiát alkalmaznak, amely a "legkíméletesebb" technológia, és lehetővé teszi a szőlőben termett értékek megőrzését, megőrződik a bor gyümölcsössége, hagyják érvényesülni a talajból származó ásványosságot.

Juhász István dolgozik az Év Pincészete 2016 díjjal kitüntetett Patricius Borház erjesztőterében Bodrogkisfaludon 2016. október 20-án. | MTI Fotó: Vajda János

A borház borai Európa és a tengerentúl számos országába eljutnak.

A borház értékesítési nettó árbevétele 319 millió forint volt 2015-ben, jóval meghaladva az előző év 251 millió forintos bevételt. Ebből az export-bevétel csaknem 77 millió forintot tett ki. A 300 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 2015-re 9,5 millió forint nyereséget számolt el, a megelőző év 24 milliós vesztesége után. Saját tőkéje 2015-ben 226 millió forint volt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában