Helyi közélet

2016.09.17. 13:04

Videotéka után emlékmentő program Miskolcon

Miskolc - Ma már nem mennek az emberek filmet kölcsönözni, ezért profilt váltanak.

Miskolc - Ma már nem mennek az emberek filmet kölcsönözni, ezért profilt váltanak.

Ön jár még videotékába, vagy inkább DVD-kölcsönzőbe? Vagy már mindent az interneten néz? Az egyik utolsó tékában jártunk Miskolc belvárosában.

– 1985-ben indultunk, de még nem ezen a helyen, a Szemerén, hanem a Kishunyad utcán. Popos jellegű dolgokat árultunk,forgalmaztunk: kitűzőket, lemezeket, kazettákat. 1989-ben költöztünk ugyanezzel a profillal a Szemere utca 3. alá. 1992-től kezdtünk el VHS kazettakölcsönzéssel foglalkozni és talán a megye egyik legnagyobb kölcsönzőjévé nőttük ki magunkat – mondta Erdős Péter, a Pop Sarok ügyvezetője, aki szerint a csúcs a DVD megjelenésével egy időben volt.

– 2003–2004 körül mi is elkezdtünk filmeket DVD formátumban forgalmazni, kölcsönözni és szerintem addig volt a VHS csúcspontja – emlékezett. – Miután a digitalizálás, az informatika fejlődött és könnyedén lehetett lemezeket írni számítógépen, ez is elkezdet hanyatlani.

A DVD-korszaknak egyébként örültek a „tékások”, hiszen jobb minőségű volt a hordozó mind filmminőségben, mind hangminőségben. Ráadásul jobban lehetett kontrollálni a kikölcsönzött lemezeket, hogy sérült-e, lejátszható-e, a VHS kazettánál mindez bonyolultabb volt.

Nincs létjogosultsága

– Akkor már mi is elkezdtük árulni a VHS kazettakészletünket, ám a DVD-korszak is olyan 2010-ig volt fejlődőképes, majd aztán egy nagy hanyatlás következett be – tudtuk meg az Erdős Pétertől. – Az internet és a letöltések mindent elsöpörtek. Elérkeztünk oda, hogy 2016-ban nincs létjogosultsága a DVD-kölcsönzőknek, mert nem mennek az emberek filmet kölcsönözni. Azért, mert ott vannak az okostelevíziók meg az internet. Azokon néznek filmeket.

Bármilyen furcsa, még ennek ellenére is akadnak kivételek. Azokról az emberekről van szó, akik külföldről járnak haza két-háromhetente és nincs se internet, se kábel tv előfizetésük, de azért valamit akarnak nézni és akkor mennek be a Pop Sarokba kölcsönözni.

Ma már nem

– Ma már nem lehet klasszikus kölcsönzésről beszélni – mondta Erdős Péter. – Főleg forgalom tekintetében, és éppen ezért döntöttünk úgy néhány éve, hogy profilt váltunk. Ez van most folyamatban: áttértünk a weblapszerkesztésre, informatikai szolgáltatásra meg az analóg felvételek, VHS kazetták vagy kamerakazettáknak a digitalizálására. De meg tudjuk oldani a hagyományos magnókazetta, bakelitlemez CD-re, DVD-re való kimásolását is. Ez az úgynevezett emlékmentő programunk.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában