Helyi közélet

2016.09.28. 15:13

Utakat akarnak megújítani a Taktaközben

Taktaszada - Konzorciumi megállapodást írtak alá a taktaközi települések.

Taktaszada - Konzorciumi megállapodást írtak alá a taktaközi települések.

A kilenc taktaközi település vezetői írtak alá konzorciumi megállapodást az önkormányzati utak felújításáról a taktaszadai polgármesteri hivatalban. Az eseményen jelen volt dr. Mengyi Roland, a térség országgyűlési képviselője is.

A közfoglalkoztatás keretében meg is valósítják azt. dr. Mengyi Roland

Közös munka

– A taktaközi települések együttműködése nem új keletű kezdeményezés – mondta lapunknak dr. Mengyi Roland. – Körülbelül fél éve dolgozik együtt a kilenc taktaközi település vezetése. A térség az ország leghátrányosabb helyzetű régiói közé tartozik, és ennek megfelelő állapotban is találhatóak ezek a falvak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs esély a kilábalásra. Az itteni településvezetők is felismerték, egyedül, önállóan is lehet próbálkozni, de igazán csak akkor lehetnek sikeresek, ha összefognak és közös megoldásokat keresnek a társadalmi, gazdasági és kulturális felemelkedésre. A mostani az első igazán komoly kezdeményezés, amelynek az előkészületei már jóval korábban megkezdődtek.

Az összefogás ereje

– A taktaközi önkormányzati utak többsége nagyon ross­z állapotban van és a külső megoldásra nagyon sokáig kellene várni. A mostani konzorciumi megállapodás arra vonatkozik, hogy a kilenc taktaközi település nem csupán kijelenti szándékát az önkormányzati utak rendbehozatalára, de a közfoglalkoztatás keretében meg is valósítják azt. Az összefogás erejének újabb szép példája valósul meg a Taktaközben, és csak örömömre szolgál, ha ebben segíteni tudok az itteni településeknek, a taktaközi polgároknak.

Természetesen a taktaközi polgármesterek további tervekkel is előálltak már, de ezek esetében egyelőre az előkészületi munka folyik – mondta dr. Mengyi Roland.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában