Helyi közélet

2016.09.08. 09:47

IV. Kacsanap Miskolcon - Hajrá, hajrá gumikacsák!

Miskolc - Most szombaton – immár negyedszer – mérhetik össze erejüket a Szinva-teraszról indulva.

Miskolc - Most szombaton – immár negyedszer – mérhetik össze erejüket a Szinva-teraszról indulva.

Ez már a negyedik alkalom, hogy vízbe szállnak a gumikacsák a Helynekem szervezésében a Szinva-teraszon, a nagy nap az idén szeptember 10-e (szombat) lesz. Már augusztus 12-étől (13.00 és 20.00 óra között vasárnap, hétfő kivételével) megvásárolhatók a gumikacsák a Helynekemben, amelyek aztán részt vesznek a futamon.

A kacsákat persze haza lehet vinni, lehet gyakorolni vele otthon a fürdőkádban vagy bárhol, de a szervezők figyelmeztetik a versenyzőket, hogy átalakítani, tovább­súlyozni, bármilyen kiegészítő elemet rászerelni, firkákkal, feliratokkal ellátni tilos, aki ezt megteszi, annak kacsáját kizárják a versenyből.

A verseny napján a gumikacsákat délután 3 és 5 óra között kell leadni a Kacsa Korzón elhelyezett regisztrációs pontokon. Csak a leadott, regisztrált kacsák vehetnek részt a versenyen.

A nyertes természetesen az, aki elsőnek ér a célba. A gazdáik értékes nyereményekkel térhetnek haza.

ÉM


Íme a nyertes gumikacsák gazdáinak nyereményei:

Fődij: 2 fő részére 10 napos spanyolországi nyaralás 2016 nyarán.

További nyeremények:

– 200.000, 150 000 és 100 000 forint értékű VIP-kártya, amely két személy részére ingyenes belépést biztosít a Helynekem valamennyi rendezvényére 2017. augusztus 30-ig.

A verseny napján 15:00–17:00 között a Szinva-teraszon:

kacsajátszóház Manó Manufaktúra bohócaival: kézműves foglalkozás, kacsás ügyességi verseny, játékos vetélkedő a kacsabirodalomban.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában