Helyi közélet

2016.09.18. 08:10

„Ha ez egy többlépcsős reform első foka, akkor lépjük meg”

Miskolc - Új törzskartont vezetne be a betegek számára a szaktárca. A háziorvosok kritikusan fogadták az újítást.

Miskolc - Új törzskartont vezetne be a betegek számára a szaktárca. A háziorvosok kritikusan fogadták az újítást.

Igen is, meg nem is – válaszolta dr. Poncsák Csaba, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszer (MVHR) és a Praktizáló Orvosok Szövetségének (POSZ) elnöke. A kérdésünk az volt, hogy a jelenlegi állás szerint januárra tervezett új betegkarton bevezetését jónak találja vagy sem. A törzskartonként emlegetett rendszert ugyanis az elmúlt időszakban sok kritika érte a szakma részéről. Olyannyira, hogy tavasszal még szeptemberi startolásról volt szó, de a háziorvosok elérték a szaktárcánál, hogy csak januárban induljon.

Az egészségügyin túl szociális kérdések is lesznek." Dr. Poncsák Csaba

„Az dicsérendő, hogy a kormány szeretne javítani az egészségügyön, de az is jogos felvetés az orvosok részéről, hogy a törzskarton kitöltése jelentős pluszmunkával jár” – fejtette ki az elnök. Hozzátette: a háziorvosoknál jelenleg is van betegkarton, amin vezetik, hogy kinek milyen betegsége van, milyen gyógyszert szed. Az új rendszer azonban rákérdezne arra is, a családban milyen betegségek voltak, szedi-e rendesen a gyógyszert, sportol-e, illetve milyen a páciens anyagi háttere, elégedett-e ezzel, van-e munkája, egyedül él-e, dohányzik, iszik, és ha igen, akkor szeretné-e ezek mennyiségét a jövőben csökkenteni, tehát a beteg személyes hozzáállásáról is ad információkat a kérdőív – sorolta dr. Poncsák Csaba.

– Tehát az egészségügyin túl szociális kérdések is kerülhetnek a törzskartonba, amit a háziorvosoknak a minisztérium felé is meg kell küldeniük – hiszen három év után ebből készül végül egy, a teljes lakosságot felölelő egészségtérkép. Ha az a cél, hogy ezek a betegadatok később egy nagyobb rendszer részei legyenek, azaz a szakrendelőknek, kórházaknak is legyen rálátásuk ezekre az információkra, ez adatvédelmi kérdéseket is felvet – mondta az elnök. – Az elmúlt időszakban számos fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben, ha ez is egy többlépcsős reform első foka, akkor azt meg kell lépni.

Persze – folytatta dr. Poncsák Csaba – az biztos, hogy ez többletmunkával jár. Egy betegre 30–40 percet rá kell majd szánni a törzskarton kitöltésénél. „Az új rendszer bevezetését 2017. januárra helyezték át, ami szintén nem szerencsés, hiszen akkor még zsúfoltabbak a rendelők az influenzajárvány miatt. Ha pedig egy-egy betegre több időt szánunk, az a beteg–orvos és beteg–beteg kapcsolatot is ronthatja” – vélekedett.

Délelőtt, délután

Az elnök abban reménykedik, hogy ezt a feladatot a szak­asszisztensek is elvégezhetik.

„A rendelési időn biztos nem tudunk tolni, hiszen a legtöbb háziorvos dél­előtt–délután váltásban dolgozik” – tette hozzá.

Azt is megtudtuk, hogy amikor először szóba került a törzskartonok bevezetése, akkor a szaktárca többletfinanszírozást is rendelt hozzá. „Az orvosi kamara küldöttgyűlésén, június 10-én még nem lehetett tudni pontos számokat a többletfinanszírozásról, ehhez képest augusztusban megkaptuk a pluszforrást, ami 130 ezer forintot jelent havonta a háziorvosoknak, és a törzskarton bevezetésének idejét januárra halasztották” – mondta dr. Poncsák Csaba.

Miskolcon nincs…

Ez a többletfinanszírozás szabadon felhasználható, azaz nem határozták meg a háziorvosok számára, hogy mire fordítsák. Az elnök szerint Miskolcon könnyebb dolguk van a háziorvosoknak, abból a szempontból, hogy nem kell rezsit fizetniük, illetve iparűzési adó sem terheli a büdzséjüket.


Csúszik

Az új törzskartonokat eredetileg szeptember elsejétől vezették volna be, de lapinformációk szerint elképzelhető, hogy csak január elsejétől vagy még később indul el a rendszer. Hivatalos bejelentés azonban egyelőre nincs a változás bevezetésének időpontjáról.

Az új törzskartonok a korábbinál sokkal részletesebb információt gyűjtenének össze a páciensekről, a betegeknek a saját egészségügyi állapotuk mellett adatokkal kell szolgálniuk szüleik, sőt nagyszüleik kórelőzményéről is. A kritikusok szerint sok információt sokszor a betegek sem tudnak felmenőikről.

Béremelésre is juthat

A többletfinanszírozás kapcsán dr. Poncsák Csaba azt is hangsúlyozta, hogy a miskolcihoz hasonló kedvezmények a megye más területein nem jellemzőek.

„Nem beszélve arról, hogy a háziorvosok munkája nem egységes, másképp dolgoznak a Rózsadombon, Miskolcon vagy éppen egy hátrányos helyzetű kistelepülésen” – magyarázta.

Azt mindenesetre elmondta, az egyesületük hozott egy javaslatot, hogy a 130 ezer forintos pluszforrásból 10–15 százalékkal emeljék a miskolci háziorvosok mellett dolgozó asszisztensek bérét, azaz béremelésre is fordítsanak a támogatásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában