Tehetséges fiatalok

2016.08.29. 09:02

Egy fiatalember, aki Miskolcon maradna. Sőt. Erre biztat másokat is

Miskolc – Jeney Ákost egy magazin beválasztotta az ország 50 legtehetségesebb fiatalja közé.

Hajdu Mariann

Forrás: Olvasónktól

Ki más, mint a Miskolci Egyetem hallgatói mentik meg a világot a közeledő világvégétől? Ez a fő mondanivalója annak az animációs kampányfilmnek, amely 2012-ben csalogatta az egyetem iránt érdeklődőket a felvételi időszakban. Jeney Ákos szerint mérhetően többen jelentkeztek a campusra abban az évben.

Az itt élők rosszabbul vélekednek Miskolcról, mint mások – Jeney Ákos

Mentor: Beck György

A filmet ő maga és néhány kollégája jegyzi, mint ahogy több más hasonló filmet, applikációt, animációt. Ákost most mégsem ezért kerestük, hanem mert nemrégiben, egy negyedévente megjelenő magazin beválasztotta a mentorprogramjába, az ország 50 legtehetségesebb fiatalja közé.

– A magazin hirdette meg a programot, és nagyon megtetszett a szellemisége, ezért pályáztam – beszél róla a fiatalember, aki az Avasi Gimnáziumban, majd a Miskolci Egyetemen végzett műszaki menedzserként. A kiválasztott fiatalok mellé személyre szabottan egy-egy mentort választottak, akik a gazdaság, a média, a tudományos élet kiemelkedő személyiségei. Ákos Beck György üzletembert kapta, a Vodafone Magyarország Zrt. elnökét.

– A program félév után véget ért, de a kapcsolati tőke megmaradt, mind a többiekkel, mind a mentorommal – mondja Jeney Ákos. – Beck György rengeteget segített, és azóta is bármikor, bármilyen dilemmámmal hívhatom.

Kérdezzük, mi az, amiben a legtöbbet segített, és Ákos elárulja, sok-sok időt spórolt meg neki egy-egy megjegyzésével. Ehhez tudni kell, hogy Ákost minden érdekli, több mindennel foglakozik. Beck György viszont azt tanácsolta, hogy válasszon ki egyetlen irányvonalat, amin haladni szeretne. Mert szétaprózódva nem lehet nagy sikert elérni, csak ha egyvalamire fókuszál.

Ákos hiszi, hogy társaival az elmúlt időszakban olyan érdekes területeket találtak az informatika és kreatív vizualitás határain, amire megéri fókuszálni hosszabb távon.

No de nézzük a kezdetektől.

Showtimeradio.net

Ákos vallja, már másfél éves korában szeretett legózni. Úgy fogalmaz: már akkor felismerte az örömöt, hogy milyen érzés a semmiből létrehozni valamit. A vizualitás is hamar érdekelni kezdte. Tízévesen kapta meg első számítógépét, akkortól mindig az vezérelte, hogy amit csak kitalál, megvalósítsa. A gimiben például érdekelték az extrém sportok, készített is egy filmet a hátraszaltókról, amit aztán le is vetítettek Budapesten, az Extrém Sportok Filmfesztiválján.

Akkori legnagyobb dobása azonban az volt, amikor 15-16 évesen egy internetes rádiót kezdett működtetni showtimeradio.net címen.

– Egyrészt nagyon szerettem az elektronikus zenét, másrészt izgatott, hogy ötvöznöm kellett különböző tevékenységeket, amiket akkor szerettem: szervezési, grafikai, webtervezési, informatikai feladatokat. Tehát összehangolt szervezést igényelt.

Felkerestem magyar dj-ket, akik elkészítették a kétórás mixeket, majd leadták nekem egy szerver segítségével, és én lejátszottam, mint konzerv­anyagot. Napi szinten ezren hallgattak a világ minden részéről. Mindezt az otthoni szobámból egy nagyon egyszerű technikai háttérrel.

Ákos később eladta a rádiót, ma már sajnos nem működik.

Érettségi idején sokat gondolkodott rajta, hogyan tovább, mert nem talált olyan szakot, ami lefedte volna az érdeklődését. Aztán a Miskolci Egyetem mellett döntött.

A siker sikert vonz

– Februárban végeztem. Az egyetem rengeteg lehetőséget biztosított ahhoz, hogy különböző szervezetekben kibontakoztassam, ami érdekel. Beválasztottak a hallgatói önkormányzatba, így részt vettem a rendezvények szervezésében és az egyetem beiskolázási kommunikációs arculatát, kommunikációs eszközeit is mi készítettük társaimmal – utal a cikk elején említett kampányfilmre, aminek sikere aztán újabb lehetőségeket vonzott. A filmet látva kereste meg a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatója, Kiss Csaba, aki kérte, gondolkozzanak közösen. A kooperáció eredményeként több színelőadás előzetesét készítette el, majd a SZEM fesztiválok weblapját. Ennek sikere hozta a kapcsolatot a miskolci önkormányzattal, nekik azóta is sokat dolgozik. Első feladata 2013-ban a laptoposztáshoz kötődő animációs film volt (biztos sokan emlékeznek rá, ekkor kapott majd minden második miskolci és környéki háztartás laptopot), de továbbra is sok kommunikációs és informatikai munkát lát el cége.

– Nem akarok beülni egyetlen céghez sem – hárítja el kérdésünket, miszerint önkormányzati alkalmazott lett-e. Tervezi, hogy összefogja a miskolci tehetséges és ügyes fiatalokat, mert vallja, minden vállalkozás alapja a jó csapat. Mert Ákosnak egyáltalán nem célja, hogy elhagyja a várost. Sőt, erre ösztönözné pályatársait is. S hogy miért?

– Ha valami nincs a környezetünkben, városunkban, akkor nem elmenni kell, hanem megteremteni. Szeretem a kihívásokat – mondja. – Ez is egyfajta kreatív feladat, megtalálni vagy épp kiépíteni a lehetőségeket. Ezen is dolgozom, dolgozunk. A miskolci önkormányzathoz fűződő munkáknál is sokszor úgy érzem, nem annyira a város külső imázsának javítása a kemény dió, sokkal inkább a belső. Az itt élők sokkal rosszabbul vélekednek a városról, mint a nem miskolciak, jelzem legtöbbször indokolatlanul. De mi ezt is másképp gondoljuk. Miskolcban csak a potenciált látjuk, ehhez pedig igyekszünk mi magunk is hozzátenni. Ebbe a közös gondolkodásba a miskolci fiatalok bevonása nagyon fontos tényező lehet, ezért is keressük őket.

Nem helyhez kötött

A hogyan tartaná őket Miskolcon kérdésre is megvan a válasza. Példaként a saját munkáját hozza föl. Amit ők csinálnak, az nem helyhez kötött.

– Ezen időszakban partneri kapcsolatok kiépítése is zajlik pesti vagy épp nyugat-európai cégekkel, így nyílik lehetőség a nemzetközi színvonalú megbízásokon dolgozni Miskolcon. Ehhez kiváló referenciák lehetnek azon projektek, amit például a miskolci önkormányzat számára végzünk el – magyarázza.

Egyébként pedig nem igaz, állítja, hogy úgymond vidékről nem lehet világszínvonalút alkotni, utal a Vinnai Balázs-féle IND-Group cégre, amely néhány évvel ezelőtt tett szert világhírre, ez pedig különösen inspiráló példa számukra.

Digitális, kreatív ügynökség. Mi is ez?

Jeney Ákos néhány társával együtt digitális, kreatív ügynökséget működtet. Vizuális kommunikátor, így hívhatnánk a foglalkozását, tevékenységükről így fogalmaz:

– Két irányt tartok, tartunk nagyon izgalmasnak a jövő tekintetében. Mindkettőt „okos kommunikációnak” nevezném.

– Az egyik az országos és európai ügynökségek és nagyvállalatok számára készített kreatív, akár informatikai alapú innovatív digitális kommunikációs vagy interaktív megoldások fejlesztése és gyártása (alkalmazás, játék, website, film, animáció, arculat), ahol a kreativitásunk nagy szabadságot kaphat és viszonylag gyorsan válthatók ki érzelmek a felhasználóból/nézőből. A másik irány pedig a Miskolc város számára készített projektek készítése közben fogalmazódott meg, az említett smart kommunikációs megoldások, új digitális csatornákon, mint akár az okostelefon. Egy olyan terméken/rendszeren dolgozunk, ami Smart City elvek alapján Európa vagy a világ bármely városában okos megoldást nyújthat a kommunikációra egy város vezetése és városlakók között, és ez akár Miskolc számára is egy példaértékű projekt lehet országos vagy kelet-európai/európai tekintetben. Arról szól, hogyan nyújthatnak a digitális csatornák egy komplex városlakói élményt. Ebben nagyon hiszünk és egy erős víziónk van rá – mondja Jeney Ákos.

(A borítóképen: Jeney Ákos és dr. Beck György)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában