„Fantasztikus érzés egybeforrni a lóval!”

Gömörszőlős - Aki nem vállalja be a kockázatot, az ne üljön lóra. Ám aki igen, az előtt kinyílhat a világ.

Július elején egy lovastábor kellős közepébe csöppentünk Gömörszőlősön. Berczik Ágnes lovasoktató, sőt lovaskultúra oktató (a napokban szerezte meg ezen végzettségét is). Már kora reggel hozzáláttak a lovak felszerszámozásához, mert a déli órákban annyira perzsel a nap, hogy még előtte vissza kell érniük. Bár a megszólított résztvevők szívesen válaszolnak a kérdéseinkre, érezni rajtuk, hogy kissé türelmetlenek. Hát hogyne, amikor alig várják, hogy elindulhassanak az aznapi túrára.

Amikor az erdőben lovaglás közben átadhatjuk magunkat a természetnek, az maga a szabadság!

Ágnes még annyit elmond indulás előtt, hogy az ilyen lovastáborok ideális létszáma 8–10 fő. Most sincsenek többen. Külön szoktak foglalkozni a kezdőkkel és a haladókkal (az előbbi kategóriába mindössze ketten tartoznak a mostaniakból).

Biztos az esés

Kérdem, elő szokott-e fordulni, hogy valaki leesik.

– A lovaglás veszélyes sport. Ezt az első alkalommal le is szoktam szögezni. A szülők megkérdik: Ugye nem fog leesni?! Én azt válaszolom: de, biztos le fog esni. Akinek a rizikó nem fér bele, az hozzá se kezdjen. A biztonság leginkább a lovak nyugodt nevelésével biztosítható – válaszolja, majd ő is lóra pattan, s elindulnak a hívogató dombok felé.

Ebben a lovastáborban nincs korhatár: aki ülni tud, a lóra is ülhet. Megismerik a lovak természetét, viselkedését, „lóul tanulnak”. Elindulnak a már rutinos délelőttiek (a délutáni csoport még a szállásán ejtőzik).

Akik most ráérnek, de a lovak között várják ki az idejüket: Kornya István, aki valaha újságíró kollégánk volt az Északnál (ám az itteni találkozás teljesen váratlan volt), s kislánya, Luca. Jó ideje Debrecenben laknak, onnan érkeztek a táborba, immár negyedik alkalommal.

– Mi azért nem tartunk most a többiekkel, mert a lovam lába megsérült, de remélem, hogy a délutáni túrán már mi is részt tudunk venni – magyarázza Luca, akit arról kérdezgetek, mit szeret a lovaglásban, az itteni táborban.

– Amikor az erdőben lovaglás közben átadhatjuk magunkat a természetnek, az maga a szabadság! Fantasztikus érzés egybeforrni a lóval. Itt nyereg nélkül is lovagolhatunk. A táborok során egyszer estem le, amúgy egy rendkívül szeretetreméltó lóról, eszembe sem jutott haragudni rá. Az első alkalommal sem volt bennem szemernyi félelem sem, csak egy kis természetes izgalom. Inkább Anya volt az, aki féltett, de ő nagyon.

Olyan legyen, mint itt

Luca elmeséli: volt egy idő, amikor kissé befelé forduló volt.

– Aztán elkezdtem lovagolni, s teljesen kinyíltam a világ felé. Úgy érzem, megértem a lovakat, nagy bennem az ösztönösség. Nagy álmom, hogy egyszer legyen egy saját angol telivérem, s hogy olyan legyen a mindennapi életem, mint amilyenben itt van részem.

Kettejük számára ez az év csúcspontja

Kornya István harminc éve lovagol, de ebben volt tizenöt év kihagyás. Kislánya, Luca miatt ült lóra ismét.

– Láttam, mennyire élvezi a lovak közelségét, órákon át elvolt közöttük. Megkérdeztük, akar-e lovagolni. Természetesen igent mondott. A problémát az jelentette, hogy nem könnyű megfelelő lovardát találni. Nagy a különbség az itteni lovak között, amelyeket ménesben tartanak, s azok között, amelyek a lovardai nagyüzemben már felszerszámozva várják, hogy mintegy fotószalagon, megérkezzen a következő fizető lovas. A debreceni Agrártudományi Egyetem lovardájánál kötöttünk ki, ahol versenyre edzenek négyezer forintért óránként, kiváló oktatókkal, remek iskolalovakkal. Itt negyvenezret fizetünk öt napért fejenként, amiben benne van a szállás és a teljes ellátás is, valamint napi két lovas alkalom. Itt van idő az ismerkedésre, felszerszámozás közben megismerjük a tartási környezetet. Számunkra ez a tábor az év csúcspontja.

- Szalóczi Katalin -