„Egyre rimánkodom a Jóistenhez: csak meg ne haljon az én fiam”

Miskolc - Egy anya felelős a gyermeke életéért. Csakhogy Dávid középsúlyos értelmi fogyatékos – és egy ideje drogozik.

A fiam pici korától beteg, túlhordtam és minimális oxigénhiánnyal született – kezdi történetét Emma, s folytatná is, de kérésemre visszakanyarodunk az előzményekhez. Ő egy szerető anya és egy iszákos, durva apa mellett nőtt fel. Akkor megfogadta: ha neki gyermekei lesznek, sosem bántja őket. Az, hogy lehet-e gyermeke, jó ideig kétséges volt, minthogy tizenhét éves korában daganat miatt eltávolították az egyik petefészkét. Tizenkilenc volt, amikor összeházasodott élete első és utolsó párjával. Ez utóbbit ő hangsúlyozza, az ő családjukban ez így szokás: ki mit szakajt, azt szagolja. Huszonkét évesen beköszöntött a gyermekáldás is.

Nem kötözhetem meg, nem lehet minden pillanatban vigyázni.” Dávid anyukája: Emma

Igazi angyalka

– Császározni kellett, de meglett. A cigány nők közül egyedül engem tettek be nem cigányok közé, a három szobatársam egyike tanárnő volt, a többi is tanult. Még ők mondták nevetve: ők, a három nem cigány három fekete hajú kislányt szült, én meg fekete létemre egy szőke kisfiút… Dávid nekünk gyémánt volt. Úgy éreztem, december huszonharmadikán megszületett az én igazi angyalkám. Tejfelszőke hajjal, hófehér bőrrel, kék szemekkel.

Emma elmondja, a férje muzsikus cigány családból származik, az ő felmenői között azonban voltak oláh cigányok, ez ütött ki Dávidon. Viszont az értelmi fogyatékosság is hamarosan kiütközött rajta.

– Egyrészt beszédhibás, másrészt két évet késett az iskolából is. Eleinte az egyik avasi iskolába járt, de minthogy képtelen volt haladni a többiekkel, miután én nagyon rajta voltam, átkerült a gyógypedagógiai iskolába, ahol a harmadikat megismételte. Elvégezte az általánost, de se írni, se olvasni nem tud. Szerintem csak azért nyomták feljebb évről évre, hogy mielőbb megszabaduljanak tőle. Nem is ez lett volna a legnagyobb baj, hanem hogy egy idő után elkezdett megszökdösni az iskolából. Én mindennap elvittem, de volt, hogy bement a főkapun, s egy fél óra sem telt belé, kiment a hátsón. Megtörtént, hogy fel sem hívott az osztályfőnöke, csak akkor szembesültem vele, amikor érte mentem –sorolja az anya. – Az igazgatónőnek köszönhetem, hogy az utolsó félévet magántanulóként végezhette el Dávid, ami nem jelentett egyebet, mint hogy nem kellett kísérgetnem az iskolába. Év végén bement záróvizsgát tenni, húsz perc múlva már jött is kifele, kezében a bizonyítvánnyal.

Emma az Avas-déli lakótelepen nőtt fel, a szüleivel éltek öten (még született egy lányuk és egy fiuk, most 16, illetve 15 évesek), mígnem tizenegy esztendeje sikerült megpályázniuk egy MIK-es lakást egy „cigánytelepen”. Csakhogy már ott is meg kellett érniük, hogy feljelentették őket Dávid viselkedése miatt. Ugyanis mióta drogozik, ha nincs benne anyag, kiabál, durva, tör-zúz.

– Ahol én lakom, ott hatvan százalék a cigány, negyven a magyar. De rajtam még csak a magyarok segítettek, s csak a cigányok tettek keresztbe – állítja Emma. – Ráadásul olyanok jelentettek fel, akik be szoktak hozzám térni egy-egy kávéra.

Non stop keresés

Dávid a fűre a környéken kapott rá.

– Én csak azt láttam, hogy végre vannak fiatalok, akik befogadják. Aztán láttam, hogy gyakran gyenge, furcsán viselkedik, olyan, mint akit begyógyszereztek. És a fűnél nincs megállás. Vele különösen nehéz megértetni, hogy milyen következményekkel jár, ha nem hagyja abba, mert néha egy hároméves gyerek szintjére megy le. Amikor az első tűszúrást megláttam a karján, épp sikerült pénztárosként elhelyezkednem egy bevásárlóközpontban. Egy hét táppénzre mentem, abban bízva, hogy az alatt sikerül valamit tennem, de hiába kértem segítséget bárhol, bárkitől. Neki pedig hiába rimánkodtam, hogy ne tegye többé. Azt tudni kell, hogy több mint száznyolcvan centi magas, a drogozás előtt kilencvenöt kiló volt, most már csak hetven körüli. Nem kötözhetem meg, nem tudok minden pillanatban vigyázni rá, ő pedig kihasználja, s egyik percről a másikra megfordul a viselkedése, s meglép. Fel kellett mondanom a munkahelyemen, pedig egyrészt anyagilag is rászorulnánk, másrészt szeretek is dolgozni, már csak azért is, mert legalább addig egyébre is gondolok, mint hogy mi van Dáviddal. Én úgy érzem, rab vagyok a saját otthonomban. El tudja ezt képzelni? – kérdez vissza.

– Mondhatni, non stop a gyerekem keresésével töltjük az életünket. Van, hogy a férjem egész napi munka után holtfáradtan, éhesen jön haza, de amint meghallja, hogy Dávidról nem tudunk semmit, azonnal a keresésére indul, velem együtt, csak más úton, úgy nagyobb az esély. Már úgy ismerjük a „lelőhelyeket”, mint a tenyerünket: a Tetemváron, a Tatárdombon… Olyan romházakba megyek be egyedül, ahová ember se igen merne belépni. Ilyenkor egyre rimánkodom a Jóistenhez: csak meg ne haljon az én fiam. Aztán megtalálom eszméletlen állapotban. Néha olyan durván be van állva, hogy nem emberi. Nem egyszer én hánytattam meg. Már tudom, ha kristályozik, akkor enni akar majd, akár három kiló kenyeret is magába képes tömni, meg rengeteg kólát kíván. Azzal már nem is győzöm, literszám veszem a szörpöt, az olcsóbb.

Emma elmondja, Dávid szép lassan mindenüket elhordott otthonról. Volt, hogy munkába menet Emma a csizmáját is hiába kereste télvíz idején, de odalett a tévé, a hangfalak, sőt előfordult, hogy Dávid az új trikója nélkül, meztelen felsőtesttel érkezett haza.

Mi olyankor azt a hároméves Dávidot keressük, aki volt...” Dávid anyukája: Emma

Nekik az a hároméves

– Amikor mi Dávid keresésére indulunk, nem egy tizenhét és fél éves értelmi sérült drogost keresünk, hanem azt a hároméves Dávidot, aki ő volt annak idején, s akinek a szintjén megrekedt – magyarázza az anya.

– Én a miskolci nepperek háromnegyedét ismerem. Tudom, hogy ezeknek a szemét anyagoknak, amikbe szódabikarbónát, sőt még patkánymérget is kevernek, s ki tudja még mit, a zömét cigányok árulják. Először ingyen, aztán sem drágán, s adják bizományba helyezett értéktárgyakért is. Pár száz méterenként van egy nepper, legsűrűbben a centrum környékén. A drogosok között egyaránt van illatos, jól öltözött fiatal és büdös gyerek (a kristályozás egyik jele, hogy nagyon büdösek). De egy idő múlva ugyanoda süllyednek.

A fiam sok mindent elbeszél nekem, de mások is könnyen rá tudják venni mindenre. A MÁK-kártyája miatt (ami 90 százalékos kedvezményre jogosítja őt és egy kísérőjét a távolsági közlekedésben, a helyiben pedig ingyenesre), távolra is elcsalják. Volt, hogy Budapestre vitték fel. Egyszer, minthogy a kilencvenszázalékos jegyet sem váltották meg, s leszállították őket, Dávidot ott is hagyták valahol. Mint később elmesélte, egy falusi fiatalokból álló társaság talált rá diszkóba menet. Kikérdezték, hogy hívják, hol lakik, s voltak olyan jók, hogy feltették egy Miskolcra induló vonatra. Akkor is elkapták, hogy jegy nélkül utazik, ki is jött a büntetés, így tudtam meg, merre járhatott…

Csak a papírhalom

Emmát harmadszor idézik be a rendőrségre, Dávid bolti lopása miatt. Mindegyik csoki­ra irányult, egyszer egy zacskó kávéval kiegészítve.

– Az egyikben a kamera rögzítette, hogy vele csak kivitették volna, a felvételen tisztán látszik, amint a társa a tábla csokit bedugja Dávid dzsekijébe. A társával a helyszínen fizettettek tízezer forintot, ő ennyivel letudta, én meg mehettem a beteg gyerekkel a rendőrségre…

Ám nem csak oda: orvostól orvosig, gyermekvédelmistől gyermekvédelmisig.

– Nem véletlen, hogy tőlem egyszer sem akarták megvonni a gyermekvédelmi támogatást, mert tudják, hogy mindent elkövetek érte, nem költöm másra, s hogy miatta nem tudok dolgozni, ezért vagyok elmaradásban a számlákkal is, legalább ennyivel legyen több, főleg, hogy ott van még a másik két gyerekem is.

Emma előtt egy köteg papír, igazolásaképp, mennyi felé járt.

– A drogambulancián többször is voltunk, azt mondták, ők csak akkor tudnak segíteni a leszoktatásban, ha Dávid is akarja. Legutóbb mentővel vitettem be, akkor már odáig jutottam, a saját érdekében akár valamilyen zárt intézetbe is beadom, csak vagy pár hónapra, ahol vissza tudnák fordítani. A miskolci pszichiátrián egy orvosnő azt mondta: még a papírjaiba se néz bele, mert egy friss jogszabály tiltja, hogy tizennyolc alatti fiatalt felvegyenek. A gyermekvédelmis egyedül a Károly utcába való felvételét kezdeményezhetné, az is több hónapos procedúra, ám nemigen lenne értelme, mert az nyitott intézmény, Dávid előbb-utóbb meglépne, és még jó, ha itthon kötne ki – ott lennénk, ahol a part szakad. Debrecenben a gyermekpszichiátrián arra hivatkozva utasították el, hogy már csak a testalkata miatt is elképzelhetetlen, hogy gyerekekkel egy osztályra tegyék, s drogosokra sincsenek specializálódva. A budapesti Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályára szintén azért nem veszik fel, mert még nem nagykorú. A miskolci pszichiáter, neurológus, akihez évek óta járunk, mindezek után azzal biztatott: bírjunk ki még fél évet, amíg Dávid be nem tölti a tizennyolcat. Csakhogy még a nyár is nagyon hosszú tud lenni.

Emma előhozza legkínzóbb félelmeit, amelyekről még a párjának sem mer beszélni, hogy ne növelje az aggodalmait.

– Dávid a húgát imádja, de az öccsével gyakran összeakaszkodik, s mondott már olyanokat, hogy egyszer megöli. Éjjelente többször is benézek a szobájukba (a két fiú együtt alszik), hogy nem készül-e valóban valami rosszra. Attól is tartok, hogy előbb-utóbb olyat tesz, ami miatt nem kerülheti el a fogdát. Akkor biztosan kihasználnák szexuálisan, s azzal végképp tönkretennék. A lehető legrosszabb pedig az, hogy egyszer nem kerül elő, s a rendőrök jönnek bejelenteni, hogy halva leltek rá a fiamra. Mint anyja én vagyok a felelős a fiamért. De tényleg csak én volnék a felelős, ha meghalna?! Életében ki van segítségemre?!

- Szalóczi Katalin -

Lyukas intézményrendszer

Gyermekpszichiátriák

– Az országban négy gyermekpszichiátriai fekvőbeteg-ellátó osztály működik, ezek közül területileg az itteni betegek a debrecenihez tartoznak. A Dávid és a hozzá hasonló, nem fogyatékkal élő droghasználó fiatalkorú gyermekpszichiátriai fekvőbetegosztályra nem vehető fel, csak akkor, ha a droghasználat következtében pszichiátriai kórállapot alakul ki, például pszichotikus állapot. (Mondjuk tartósan hallucinálna – a szerk.)

Addiktológiák

– A droghasználat ellátása az addiktológia hatáskörébe tartozik. Az addiktológia önálló szakterület, a gyermekpszichiátriai osztályoknak nincs addiktológiai részlegük, e téren nagyarányú az ellátatlanság. A drog-rehabilitációs intézetbe bekerülés feltétele az érintett saját akaratából történő elhatározása a gyógyulásra. A kezelés egy tervezett pszichoterápiás munkafolyamat, amiben aktívan részt kell vennie az érintettnek. Ehhez megfelelő betegségbelátási és intellektuális képesség szükséges.

Drogambulanciák

– Ezentúl Miskolcon is működik járóbeteg-ellátás keretében drog­ambulancia, ami elérhető 18 év alattiak számára.

„Leginkább otthon kellene tartani”

Dr. Pleszkó Apollónia gyermekpszichiáter-neurológusnak évek óta visszajáró betege Dávid (akinek nevét az édesanyjáéval együtt megváltoztattuk a cikkben). A történet hitelessége miatt a szakorvost is megkerestük. Megerősítette: tény, hogy a 16–18 év közötti pszichiátriai betegek ellátása Magyarországon nem megoldott, majd sorra vette a lehetőségeket. – Dávid évek óta rendszeresen kap pszichiátriai gyógyszert. A rendelkezésre álló gyógyszerektől nem oldódik meg minden probléma. Az ingerlékenységet, nyugtalanságot, agresszivitást mérsékelheti a gyógyszer, de a befolyásolhatóságot, a kortárs kapcsolatokat, a droghoz való hozzájutás lehetőségét közvetlen környezeti tényezőkkel szükséges korrigálni. Ide tartozik a fiatalkorú felügyelete, izolálása droghasználó, bűncselekményre felbujtó barátoktól. Ha a fiatalkorú családban nevelkedik, ez a felelősség elsősorban a családot terheli. Véleményem szerint Dávidot leginkább itthon kellene tartani – jelentette ki dr. Pleszkó Apollónia.