Helyi közélet

2016.07.19. 14:26

Digitális tanóra a MaNDÁban

Ózd - Az észak-borsodi város digitális arculata több szempontból is lehetőséget jelent Ózdnak és a térségnek.

Ózd - Az észak-borsodi város digitális arculata több szempontból is lehetőséget jelent Ózdnak és a térségnek.

Néhány nappal ezelőtt hivatalosan is átadták a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet beruházásait Ózdon. A régi kohászat területén nagyságrendileg négymilliárd forintból valósultak meg a fejlesztések, amelytől a szakemberek a kultúrán keresztül a turizmus és az idegenforgalom fellendülését várják.

A magyar és a kelet-európai filmtörténetet bemutató Nemzeti Filmtörténeti Élménypark megvalósítására közel egymilliárd forint állt a MaNDA rendelkezésére. A projekt keretében felújították a vasgyár egykori fúvógépházát. A csaknem 2800 négyzetméteres épületben lehetőség nyílt a magyar és a kelet-európai filmtörténet bemutatására, a modern filmes technika segítségével pedig a látogató számos attrakció személyes részese lehet.

Digitális Erőmű

Néhány méterrel arrébb megvalósult a Digitális Erőmű, amely egy többfunkciós létesítmény: módszertani központként, kiállító-, illetve közösségi térként működik majd a jövőben. Az épület az ózdi Ipari Park területén, a Törzsgyár dél-keleti részén található, ipari műemléki környezetben. A Digitális Erőműben megvalósult informatikatörténeti kiállítás a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság együttműködésével jött létre.

Az egykori kohászati üzem törzsgyárának területén oktatási, kutatási, módszertani központot, Digipedia elnevezésű oktatási alkalmazási részleget, egy óriási méretű közösségi teret és kiállítóhelyiségeket alakítottak ki, a pincerészben pedig a Digitális Kárpát-medence elnevezésű kiállítás várja a látogatókat.

Okostelefonon, tableten

Az ózdi központ egyebek mellett digitális tanórák készítéséhez nyújt segítséget mind a tanároknak, mind a diákoknak, az alkalmazás okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is működik, és alkalmas a digitális táblák használatára, mögé pedig komoly adatbázist alakítottak ki. Ennek segítségével a tanárok ki tudják választani a Nemzeti alaptanterv kategóriáinak megfelelően azokat a digitális objektumokat, amelyeket felhasználhatnak óráikhoz bármely tantárgyban. Az adatbázisban szerepelnek mozgóképek, hanganyagok, forgatható 3D modellek, szöveges és képi dokumentumok, így élővé képes varázsolni a tananyagot, a diákok pedig maguk is tudnak tanulni a segítségével. A létesítmény alkalmas lesz olyan OKJ-s képzésekhez, amelyek távmunkára adnak majd képesítést.

A központ létrehozásáról a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet és Ózd Önkormányzata még 2011 decemberében kötött megállapodást. Az ipari műemlékek védelmével megvalósult projekt keretében az egykori kohászati törzsgyár területén mintegy 7000 négyzetméteren a kulturális értékek elhelyezésére szolgáló épületegyüttest hoztak létre.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában