Helyi közélet

2016.07.09. 08:49

Bringával is elindulhat a vonat a Balatonra

Miskolc - Milyen lehetőségeink vannak, ha kerékpárral és vonattal szeretnénk nyaralni menni? Vonattal és kerékpárral a legkedveltebb célpontok a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó.

Miskolc - Milyen lehetőségeink vannak, ha kerékpárral és vonattal szeretnénk nyaralni menni? Vonattal és kerékpárral a legkedveltebb célpontok a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó.

Húsz évvel ezelőttig, tulajdonképpen az 1990-es évek közepéig a vonatokon gyakorlatilag nem lehetett kerékpárt szállítani. Aztán megindult valami és mára a MÁV évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a kerékpárszállítás meghonosításáért, elterjesztéséért.

Először azt vezették be, hogy minden vonaton szállítható 2–4 kerékpár, míg amelyik továbbít erre kijelölt kocsit vagy kocsiszakaszt, akár ennek többszöröse is. Napjainkban pedig ott tartunk, hogy évente több mint 300 ezer kerékpárt és kerékpárost „mozgat meg” a MÁV – akár a Balatonra, ahol a vonatok a magyar tenger partján minden állomáson és megálló­helyen megállnak, ezáltal a déli part valamennyi üdülőhelye elérhető.

A MÁV Csoport tájékoztatása szerint a MÁV a távolsági vonatain is biztosít kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúli-dombsághoz, a Balatonhoz. A nyári szezonban (június 18-tól augusztus 28-ig) még inkább érdemes a Balaton-partra utazóknak magukkal vinni biciklijüket, hiszen a bringával utazók a Budapest és Nagykanizsa között közlekedő déli parti sebesvonatokat választva nagy befogadóképességű (legalább 28 darab kerékpárhely) kerékpárszállító kocsit vehetnek igénybe. A vonatok a Balaton partján minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ezáltal a déli part valamennyi üdülőhelye elérhető.

A bringának is kell jegy

Ugyanakkor „hazafelé” a Budapestről Füzesabonyon és Miskolcon át Szerencsig közlekedő sebesvonatok egy részén 4 darab kerékpár szállítható. A kerékpárakasztó kampók a kocsik előterében találhatóak (kocsinként 1 darab kampó). Az utazáshoz menetjegyre, gyorsvonati pótjegyre és kerékpárjegyre van szükség.

Megtudtuk azt is, hogy ha a történelmi emlékeket idéző, kitűnő borai által híressé vált Egerbe vagy a barlangokban bővelkedő, festői Bükk hegységbe kirándulnánk, érdemes az Eger és Budapest között kétóránként közlekedő járatokat választani, melyek egy részén biztosított a kerékpárszállítás (vonatonként 4 darab). Nem árt tudni, hogy kerékpárunknak is kell jegyet váltanunk: egykerekű vagy kisméretű, vagyis 20 colos vagy annál kisebb méretű kerékpár után nem kell fizetni, minden más típusú után viszont igen. Kerékpárjegyet viszonylatra lehet vásárolni. A kerékpárjegyek árai a megtett út hosszának megfelelően alakulnak: 50 kilométer alatt egységesen 235 forint, 50 kilométer felett kilométer-övezetenként növekvő.

Mely vonatokon?

A MÁV-tól megtudtuk, hogy egy kerékpárt ábrázoló piktogram jelöli, mely szerelvényekre vihető fel kerékpár. Ha a jármű a jelzésen keretben látható, akkor a vonathoz kerékpárszállító kocsi tartozik, ám ha át van húzva, akkor nem lehet szállítani. A bicikli mögötti R betű pedig azt jelöli, hogy előre helyet is kell foglalni neki. A jelöletlen vonatok bármelyikén szállítható 2-2 kerékpár a vonat első vagy utolsó másodosztályú peronján. (Kivéve ha a kocsi kötelező ülőhely-biztosítással vehető igénybe.)

Csoportos utazási szándékunkról érdemes előre értesíteni a vasúttársaságot, hogy a lehetőségek függvényében bővíthessék az adott vonaton a kerékpárszállítási kapacitást. A regionális vonalakon már 4 fő esetén is célszerű bejelenteni az utazást. Csoportos kerékpárszállításnak minősül legalább 6 darab kerékpár egy vonaton történő szállítása. A kerékpáros túrajegy előnye, hogy az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen, 420 forintért vásárolható meg, ha az utas a három tó (Balaton, Tisza, Fertő) valamelyikéhez kirándul, akár hétvégén, akár hétköznap.

A kerékpáros túrajegy

A kerékpáros túrajegy érvénytartamán belül korlátlan számú kerékpárszállítást biztosít (oda és vissza irányban is) az érintett vasútvonalon. Az utasnak a megfelelő menetjeggyel rendelkeznie kell. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például Miskolcról a Balatonhoz utazva a menetjegy mellé a Balaton kerékpárjegyet megvásárolva nemcsak a tóhoz lehet eljutni és a biciklit elszállítani, hanem ugyanezen a napon a balatoni állomások, megállóhelyek között utazva már nem kell újabb kerékpárjegyet váltani, csupán az adott útra érvényes menetjeggyel kell rendelkezni.


Hasznos tanács

Mielőtt elindulnánk, mindig tájékozódjunk telefonon (MÁVDIREKT: +36-1/3-49-49-49) vagy interneten a kerékpárszállításra igénybe vehető vonatok menetrendjéről, tarifáiról és az útirányokról.

Bringatúrák helyben

A Bükkben

Útvonal: Lillafüred – Jávorkút 12 km – Nagymező 16 km – Olasz-kapu 21 km – Szilvásvárad 36 km.

Jelzés: végig műúton, szintemelkedés 700 m, a túra ideje 4 óra.

A túra jellemzése: A Bükk-hegység két leglátogatottabb területét köti össze a Nagyfennnsíkon át. Igen változatos erdős, ligetes, hegyi terepen vezet. Korlátozott gépkocsiforgalommal találkozhatunk hétvégente. A Savós-völgyben kissé nehéz, a továbbiakban könnyű út. Tájékozódás szerint is könnyű túraút.

A Zemplénben

Útvonal: Sárospatak – Károlyfalva 7 km – Bányi-nyereg (200 m) 10 – Rudabányácska 13 – Sátoraljaújhely 20 – Sárospatak 30 km

A túra jellemzése: Kis forgalmú utakon vezető, könnyű, rövid túra. Szántók, rétek között és a Bányi-nyereg környékén erdős területen haladunk, a panoráma végig élvezetes. (Az országhatár közelsége miatt személyi okmányaink legyenek nálunk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában