Helyi közélet

2016.07.03. 15:56

A hídházra vártak ötleteket Miskolcon

Miskolc - Az építészeket megihlette a Pece-patak, az egykori kollégium köré vizet álmodtak.

Miskolc - Az építészeket megihlette a Pece-patak, az egykori kollégium köré vizet álmodtak.

A Központi Leánykollégiumot 2012-ben zárták be, a város akkor ezt kihasználatlansággal indokolta. Az épület földszintjén még a mai napig közétkeztetés működik, de a többi emelet üres. Lapunk évek óta próbálja megtudni, mi a terve vele a városnak, de a válasz leginkább az: irodaépület lesz, pályázati forrásra várnak. A közelmúltban azonban építészeti ötletpályázatot írt ki az önkormányzat az épületre, ennek csütörtökön volt az eredményhirdetése.

Izgalmas, érdekes, előremutató pályaművek érkeztek be." Rostás László

– A cél, hogy felújítása után az irodaház a belváros modern, emblematikus, karakteres, városképi szempontból domináns létesítményévé váljon, amely építészeti megfogalmazásával, megoldásaival, technológiájával és anyaghasználatával a sokrétű igényeket kielégítő, előremutató épület mintapéldája lesz – mondta a díjátadón dr. Kiss János alpolgármester.

Karakteres épület

„Az építészeti ötletpályázatot azzal a szándékkal írta ki az önkormányzat, hogy olyan megoldások gyűljenek össze, amelyek kombinálásával megkezdődhet az épület részletes áttervezése” – ezt már Rostás László főépítész mondta. Hangsúlyozta: az ötletpályázatra izgalmas, érdekes, előremutató elképzelések érkeztek be, a tervek jól reagálnak a meglévő karakteres épület szerkezeti adottságaira és értékeire, a jelenlegi „elszigeteltség” problémáira.

A bírálóbizottság mind a hat beérkezett pályaművet alkalmasnak találta arra, hogy szerzőiket díjazásban részesítse és a terveket megvásárolja. A karakteres épület köré, amely igazából egy híd és ennek V-alakú lábain áll az egykori kollégium, többen is vizet terveztek, egészen pontosan a Pece-patak megbontását javasolták. Illetve plusz terek hasznosításában is gondolkodtak.

A témára a későbbiekben visszatérünk.

- ÉM-NSZR -


Díjazottak

Rangsorolás nélküli kiemelt megvételben részesült Tóth Balázs, Bencsik Tamás, Mangel János, valamint a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. alkotócsapata. Harmadik helyezést kapott: Gaul Cicelle és alkotócsapata. Két második díjat adtak át: az egyiket Kévés György, Czelnai Zsolt, Nagy Zoltán, valamint Földvári Éva és Bodnárné Telekes Márta csapata kapta, a másikat Viszlai József, Halászné Ráczkevi Anna, Juhász Nagy Balázs, Viszlai Anita és Bodnár Paripás Emőke. Az első díjat a zsűri a Hartmann Építész Kft.–nek ítélte oda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában