2016.06.18. 13:06
Ria-ria, Hungária!
<em><strong>A kilencvenes évek végén a „Tornyi Barna-korszakban” voltam először, akkor még DFC-mérkőzésen. Édesapám vitt ki a meccsre. A napos oldalon voltunk, de rengetegen ám! Az akkor 10 éves kislányt elragadta a „katlani hangulat”. Győztünk! Visszafordíthatatlanul SZERELMES lettem a Diósgyőrbe, a labdarúgásba. Jártam Újpest-, Ferencváros-, Nyíregyháza-rangadókon idegenben, és akkoriban nagyon jól ment a csapatunknak.</strong></em> <strong>Antal Tímea írása.</strong>
A kilencvenes évek végén a „Tornyi Barna-korszakban” voltam először, akkor még DFC-mérkőzésen. Édesapám vitt ki a meccsre. A napos oldalon voltunk, de rengetegen ám! Az akkor 10 éves kislányt elragadta a „katlani hangulat”. Győztünk! Visszafordíthatatlanul SZERELMES lettem a Diósgyőrbe, a labdarúgásba. Jártam Újpest-, Ferencváros-, Nyíregyháza-rangadókon idegenben, és akkoriban nagyon jól ment a csapatunknak. Antal Tímea írása.
A legemlékezetesebb az UTE elleni meccs volt, ahol nyertünk 3:1-re. Egyrészről a koreográfia miatt, ugyanis akkoriban még a pirotechnika is megengedett volt a stadionokban. Szenzációs élmény volt. Nem gondoltam volna azt, hogy egyszer lehetséges ezen elemek nélkül igazi „footballhangulatot” teremteni.
Talán igazam is lett, mert manapság nincs is vagy csak igen elvétve (mondjuk itt Diósgyőrben). Másrészről pedig a rendőri biztosítás hiánya miatt. 10–12 éves kislányt dobálnak kövekkel az úgynevezett „huligánok” a stadionról kívülről, bentről pedig a könnygázpalackkal felszerelt rendőrök nem engednek menekülni a pálya felé, ezért apukám a testével védett engem… De túléltem, és ott vagyok az összes hazai, illetve nagy százalékban az idegenbeli összecsapásainkon is. Ahogy a közismert dal is mondja: „Fújhat szél, eshet hó, én mindig itt vagyok!”
Állandó helyem a napos oldalon van, és általában az I-J szektor tetején szoktam állni a barátaimmal, mert képtelen vagyok végignézni egy meccset ülve, mintha színházba mentem volna. Habár sokszor nagyon jól megrendezett darabokat és alakításokat lehet látni a pályán… Megirigyelné egy színművészeti egyetemi hallgató is.
A Magyar válogatott az Európa-bajnokságon szerepel! És nem is akárhogyan kezdett az osztrákok ellen!
2015. november 15-e volt az a nap, amikor Norvégiát 2:1-re megvertük itthon, így a norvégok által hitt „álomsorsolásból” (hogy minket kaptak ellenfélül a legjobb csoportharmadikok versenyén) mi jöttünk ki győztesen! Kétszer is! Mivel Norvégiában is nyerni tudtunk Kleinheisler László góljával! Összetettben pedig 3:1 lett a vége, nyilván a mi javunkra. Kitartással, akarattal, taktikával, JÁTÉKKAL harcoltuk ki a kijutást, nem pedig matekozással, amiben igencsak nagy gyakorlatunk van, ha világversenyre való kijutásról van szó focival párosítva.
Válogatottmérkőzésen egyszer voltam idáig életemben, épp a múlt hónapban az Elefántcsontpart elleni felkészülési meccsen. Egy kedves ismerősömtől kaptam névnapi ajándékba a „túrát”. Picit más volt, mint egy „diósgyőri kirándulás”. A teljes stadion, az a 20 ezer ember a pályán lévő nemzeti 11-ért szorított. Sajnos nem láttam Dzsudzsák Balázs bal lábát 25-ről elsülni, mivel 0:0 lett a meccs eredménye.
De nem baj! Franciaországban sikerülni fog! Tudom, érzem! Sajnos nem lehetek ott a helyszínen személyesen, de itthonról természetesen követem a találkozókat. Reálisan nézve én 9 pontot várok MINIMUM a csapattól!
Viccet félretéve, egy jó kezdés sokat, rengeteget számíthat. Ausztria ellen kellett nekünk a győzelem, az izlandiak és a portugálok ellen pedig egy döntetlennel kiegyeznék.
Bízom benne, hogy mire ezeket a sorokat olvassák, addigra egy magyar győzelemmel a zsebünkben várhatjuk a szombat esti Izland elleni összecsapást!
A lényeg a lényeg: RIA-RIA HUNGÁRIA!!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!
