Helyi közélet

2016.06.15. 09:26

Kereszteződött darázsfajták jelentek meg Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén - Több olvasónk is jelezte, hogy olyan darázzsal találkozott, amilyennel eddig soha.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Több olvasónk is jelezte, hogy olyan darázzsal találkozott, amilyennel eddig soha.

A Miskolcon és több vidéki településen is megjelent darázs rendkívül nagy és szokatlan kinézetű, sokat megélt olvasóink is állítják, ilyet eddig még nem láttak. A közösségi oldalakon az állatról készült fotók alatt hosszas találgatás indult, hogy milyen fajról van szó, többen is megpróbálták beazonosítani, de egyik hazánkban honos fajjal sem passzol. Olyan feltételezések is születtek, hogy tőrösdarázsról, vagy az ázsiai óriásdarázsról lehet szó, ami nem kis riadalmat okozott, hiszen mindkettő elég agresszív és invazív fajta.

Lapunk Győri Miklóstól, a megyei katasztrófavédelemmel együttműködő méhésztől és darázsirtótól kért segítséget, aki hamar megoldotta a „rejtélyt”.

Hibernálódhat

– Ez – mondjuk úgy – a lódarázs egyik „alfaja”, ami valószínűsíthetően a hazánkban honos egyed és egy Európában más élőhelyről ide került fajtának az utódja, vagyis két faj kereszteződéséből született. Ez egyáltalán nem ritka, a keresztezett darazsat, ha befogadja a raj, akkor a tagja lesz, és rajta keresztül újabb kereszteződött egyedek születhetnek – jegyezte meg a szakember.

Mint elmondta, bármelyik élelmiszer-, esetleg gyümölcs­szállítmánnyal könnyen utaznak a darazsak. Tudni kell róluk, hogy a fagyasztott termékekkel is eljutnak bárhová, ugyanis 0 fok alatt hibernálódnak és melegen újra aktívvá válnak. A lódarázzsal kereszteződött nem európai egyedek átlagos mérete dolgozó esetén 2–3,5 centi, a here 3,5–4, míg az anyaállat 4-től akár 5,5 centi is lehet.

Hívjon szakembert!

Győri Miklós nemcsak a veszélyesebb vagy ismeretlen fajtáknál, de az egyszerű darázsnál is csak akkor javasolja a házi csapdákat, praktikákat vagy az aeroszolos irtószereket, ha néhány darabbal találkozunk csupán. 15–20 darázs már rajnak számít, ami veszélyes lehet, így inkább szakember segítségét érdemes kérni, akár a 112-es segélyhívót is fel lehet hívni ilyen esetben. Az irtószerrel lefújt darázzsal azért is vigyázni kell, mert a látszólag elpusztult állat is képes még egy darabig a fullánkját használni, ha pedig ilyenkor megszúr valakit, akkor nem csak az állat mérge, de az irtószer is bekerül az emberi véráramba – figyelmeztet a szakember.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában