Helyi közélet

2016.06.19. 11:36

Amikor komoly kihívás megjelölni a célokat is

Miskolc - Diákok műsora színesítette a miskolci tankerület június 6-án megtartott pedagógusnapi ünnepségét.

Miskolc - Diákok műsora színesítette a miskolci tankerület június 6-án megtartott pedagógusnapi ünnepségét.

Élete során legalább egy olyan pedagógussal mindenki találkozik, aki meghatározó szerepet játszik az életében, hangzott el a felvezetés a június 6-i pedagógusnapi ünnepségen, amelyen vélhetően csupa olyan pedagógus volt jelen a Diósgyőri Gimnázium Színháztermében, akik maguk is e körbe tartoznak, s ezért megérdemelték az elismerést.

Iskolaügy

Kiss Gábor alpolgármester örömmel állapította meg, hogy a társtelepülések önkormányzatai is szép számmal képviseltették magukat, mondván fontos gesztusnak tartja, mely mutatja az iskolaügy fontosságát.

Arról beszélt, hogy az iskoláknak mennyire meghatározó szerepük van egy-egy település életében. Miskolcot például büszkén mutatják be a vendégeknek iskolavárosként, még akkor is, ha középiskolásainak több mint a fele nem itt lakik.

Egy-egy falu életében pedig az oktató-nevelő munkán túl az oktatási intézmény közösségformáló szerepet is játszik. Ő is felemlítette: noha a pedagógus alapvető szerepe a tudásátadás, alighanem minden jelenlévő meg tudná nevezni egy pedagógusát, aki útmutatásul szolgált életpályájához. Mint kiemelte: oly sok mindenben megváltozott a világ, hogy komoly kihívást jelent megjelölni az elérendő célokat is.

Még a tartalmi kérdésekben sincs egyértelmű döntés. De, mint mondta, amíg közösnek a gyermekek érdekét tekintjük, addig csak szakmai egyeztetésekre van szükség. „Azt a minőséget kell megőriznünk, amely mindig jelen volt a miskolci és a Miskolc környéki iskolákban” – szögezte le.

Dr. László István tankerületi igazgató is köszöntötte az egybegyűlteket, szavait egy Collen Willcox-idézettel zárta: „A tanítás az optimizmus legnemesebb megnyilvánulása”.

ÉM-SzK

Kitüntetett pedagógusnapi vezetők

A városi pedagógusnapi ünnepségen miskolci, illetve Miskolc környéki (döntően nyugdíjba vonuláshoz közeli), vezetői megbízatásuk végén járó intézményvezetőket is kitüntettek.

Így elismerésben részesült:

  • Antal Lászlóné (Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  • Gál Istvánné (Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  • Holló Gyula (Miskolc, Komlóstetői Általános Iskola)
  • Kovácsné Szegedi Ildikó (Miskolc, Zrínyi Ilona Gimnázium)
  • Moócz Ferenc (Miskolc, Egressy Béni Zeneiskola)
  • Szabó Rácz Béla (Kisgyőri Általános Iskola)
  • Martis Ferencné (Miskolc, Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola)
  • Orlóczkiné Czink Tímea (Miskolc, Komlóstetői Általános Iskola)
  • Tóth Sándorné Stregova Katalin (Miskolc, Munkácsy Mihály Általános Iskola)
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában