Helyi közélet

2016.05.13. 17:06

Újra beindultak a Viharmadarak

Miskolc - Kiderült az is, hogy az elkövetkező hónapokban is vannak koncertjeik a megyében.

Miskolc - Kiderült az is, hogy az elkövetkező hónapokban is vannak koncertjeik a megyében.

Legutóbb márciusban adtunk hírt a Viharmadarak zenekarról, akkor a XIXO Zenekarok Versenyének döntőjébe jutott a banda. Most György Dániel énekes többek között azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy május 13-án (péntek) este a miskolci Corner Stage-ben lépnek fel.

A közel­jövőben nagy dolgok jöhetnek. -György Dániel

– Nemrégiben Solton, az Ismerős Arcok zenekar előtt léptünk fel. Élmény volt – mesélte György Dániel, aki azt is elárulta, hogy billentyűsük, Horváth Dániel egyelőre nem tér haza, külföldön marad, ezért billentyűs jelentkezését szívesen veszi a zenekar. Ugyanakkor új basszusgitárosuk van Veres István személyében.

Több fellépés

Kiderült az is, hogy az elkövetkező hónapokban is vannak koncertjeik a megyében. Július 30-án a Beatrice előtt, majd szeptemberben egy héten belül a Bikini és a Lord előtt is fel fognak lépni, míg októberben az Ismerős Arcok vendégei lesznek Kazincbarcikán.

– A közeljövőben nagy dolgok jöhetnek, azonban semmit sem szeretnénk elkiabálni – mondta az énekes. – Bízom benne, hogy hamarosan megoszthatjuk örömünket.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában