Helyi közélet

2016.05.19. 08:57

Teljes államosítás: „épp az ellenkezőjét szerettük volna”

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem lesz több vita? Minden állami iskola működtetését átveszi a Klik.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem lesz több vita? Minden állami iskola működtetését átveszi a Klik.

– A józan ész ellen hat az az elképzelés, hogy minden iskola működtetője az állam lesz. Eddig volt egy rendszer, ami nem tudta ellátni a feladatát, történetesen a fenntartó Klik, és most a működtetést is az ő kezébe adják – vetítette előre a problémákat Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, a Tanítanék mozgalom képviselője. A gimnázium már januárban, első nyílt levelében megfogalmazta a közoktatás problémáit, aminek nyomán országos tiltakozások és sztrájkok szerveződtek.

A Klik működésével eddig is sok gond adódott. Pilz Olivér

Vegyes rendszer

Oktatási törvénymódosító csomagot nyújtott be az emberi erőforrások minisztere kedden. A törvénytervezet értelmében az eddigi vegyes rendszer megszűnik, és teljesen államosítják majd az iskolákat. „Vegyes” rendszer főleg a nagyobb településeken működik, ahol az állami iskolák fenntartója a Klik, a működtetője viszont az önkormányzat. Ezt akarja most megszüntetni a szakminisztérium.

Pilz Olivér jelezte: a Klik működésével eddig is sok gond adódott. Az iskolákban nem volt kréta, papír, nem fizette a gázszámlát, most az is elképzelhető, hogy az iskolaépületek is tönkremennek majd, ha nem lesz elég pénz a rendszerben. Látszólag könnyebbség, hogy egy kézbe kerül a fenntartás és a működtetés (mert sok konfliktus adódott a kettős fenntartásból), de ez csak akkor működik, ha megfelelő forrást biztosítanak az oktatási ágazatnak, hangsúlyozta Pilz Olivér.

– Mi azt kértük, hogy adják vissza az önkormányzatoknak az oktatási intézményeket, de ennek épp az ellenkezőjét csinálják – jegyezte meg. Felvetette: a miskolci önkormányzat pályázatokat nyújtott be iskolaépületek felújítására, például a Herman gimnázium felújítására is. Ha viszont más lesz a működtető, ezek a pályázatok elúszhatnak. A városban viszont vannak olyan 30 éves iskolaépületek, amelyeket sürgősen rendbe kellene tenni. Pilz Olivér szerint rengeteg botrányos dolog várható a következő tanévben. Ideértve a szakképzéssel és az érettségivel kapcsolatos változtatásokat is.

Egy kézben

Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója szakértőként részt vesz a Köznevelési Kerekasztal munkájában. Ő azt mondta lapunknak, meg kell várni a törvénymódosítás jogszabályi hátterét. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az állami iskolák működtetésének a forrását is a Klik fogja biztosítani a jövőben. Az azonban nem világos, hogy saját apparátussal végzi-e majd a működtetést, vagy pedig szerződést köt erre a feladatra az önkormányzatokkal. Így például azt sem lehet még tudni, hogy a karbantartók a Klik alkalmazottai lesznek-e vagy az önkormányzaté.

Veres Pál szerint, ha egy kézben van a fenntartás és a működtetés, az mindenképpen jó, hiszen eddig a nagyobb településeken a Klik és az önkormányzat állandó vitában volt egymással, hogy a különböző feladatokat melyiküknek kellene elvégeznie, vagy melyik eszközt kinek kell beszereznie.

– És bár a szakszervezetek, valamint a Tanítanék mozgalom az önkormányzati fenntartást szorgalmazzák, ez sem megoldás. Hiszen sok nagyobb önkormányzat is lemondott az iskolák fenntartásáról, a kisebbek pedig adóbevétel híján nem is vállalkoznak a fenntartásra – tette hozzá az igazgató.


Három szintre oszlik

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője a várható változásokat részletezve közölte: az új intézményfenntartó három szinte oszlik a jövőben: lesz egy központ – nevének az Klebelsberg Központot javasolják -, lesz 56 tankerületi központ, és harmadik szintként az intézmények. Kikerül a megyei szint, ami eddig lassíthatta a döntéshozatalt, illetve zavart okozhatott; az irányítás egycsatornássá válik. A fenntartói jogosultság szintén három részből áll, a minisztérium, a központ és a tankerületi központok között oszlik meg. A tankerületi központok július 1-től alakulhatnak meg – jelezte.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában