Helyi közélet

2016.05.20. 14:40

KSH: márciusban tovább gyorsult a bérkiáramlás

Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Márciusban a bruttó átlagkeresetek 6,6, a nettó 8,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,2, illetve 8,8 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetnövekedés az egy hónappal korábbi 6,6 és 8,2 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Márciusban a bruttó átlagkeresetek 6,6, a nettó 8,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,2, illetve 8,8 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetnövekedés az egy hónappal korábbi 6,6 és 8,2 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A vállalkozásoknál a bruttó keresetek 6,0 százalékkal, a nettó keresetek 7,7 százalékkal, a költségvetési szerveknél 10,1, és 11,8 százalékos volt a bérnövekedés a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A keresetek emelkedésére a minimálbér és a garantált bérminimum idei 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt. A nettó keresetek emelkedése a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése miatt nagyobb a bruttóénál - fűzte hozzá a KSH jelentése.

A prémiumok, jutalmak és más egyszeri különjuttatások nélkül számolt bruttó átlagkeresetek 7,0, a nem rendszeres kifizetések 9,9 százalékkal haladták meg a tavaly márciusit a nemzetgazdaság átlagban, míg a versenyszférában 5,6, illetve 10,0 százalékos növekedést mért a KSH.

Márciusban a bruttó átlagkereset 264 300 forint volt, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 277 ezer forintot mért a statisztika.

A teljes nemzetgazdaságot tekintve 168 800 forint volt a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset. 2016-ban jelentősen módosultak a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai, a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 176 000 forintra becsülhető - közölte a KSH.

Az iparban 284, az építőiparban 194, a mezőgazdaságban 193 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset márciusban. A pénzügyi, biztosítási szektorban 569 ezer, az infokommunikációban 516 ezer forint volt a bruttó kereset, a szálláshely szolgáltatásban viszont csak 166 ezer forint. A humán egészségügyben 227, az oktatásban 263 ezer forint volt a bruttó átlagbér, a közigazgatásban és a védelmi szolgálatoknál 288 ezer forint.

A KSH jelentéséből az is kiderül, hogy a versenyszférában 65 ezerrel - 3,4 százalékkal - nőtt egy év alatt az alkalmazásban állók létszáma a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A közfoglalkoztatottak száma tavaly márciushoz viszonyítva 20 ezerrel (13,3 százalékkal) 171 ezerre nőtt márciusban, ami viszont kevesebb az első két hónapban foglalkoztatott 194-197 ezer embernél. A márciusi bruttó keresetük 78 847 forint volt, 932 forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában